Ízek egy füst alatt – grillszezon 2023

Szerző: Szalai László Dátum: 2023. 05. 10. 10:45

Habár az ár a fűszerek, dresszingek piacán is sok mindenre rányomja bélyegét, mégis vannak ígéretes, innovatív termékkörök. Ilyen például a folyékony pácok szegmense. De minden kategóriára igaz: az erős márkák átgondolt innovációkkal és következetes, célcsoportra szabott marketinggel optimistán nézhetnek az idei grillszezon elé.

Ez a cikk a Trade magazin 2023.5. számában olvasható

A fűszerek értékben dinamikus tavalyi növekedése mögött sajnos itt is az infláció áll. A fogyasztók árérzékenysége nőtt, és a kiskereskedelmi csatornák közül legolcsóbb beszerzési helyként a diszkontok profitáltak ebből a jelenségből.

Szűts Ágnes
marketing manager
Kotányi Hungária

– Mivel a mono­fűszerek továbbra is alapélelmiszernek számítanak, ezek piaca kevésbé sínylette meg a fogyasztói „racionalizálást” – mondja Szűts Ágnes, a Kotányi Hungária Kft. marketing managere. – A fűszerkeverékek forgalmán azonban már jobban látszott, hogy bizonyos fogyasztói körök kevesebbet tettek belőlük a kosaraikba, spórolási megfontolásból.

Bazsó Rita
marketingvezető
Univer Product

Bazsó Rita, az Univer Product Zrt. marketingvezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy a diszkontok térhódításában kulcsszerep jut a saját márkáiknak, amelyekről a fogyasztók sokszor nem is tudják, hogy az adott üzletlánc márkái.

– A gyártói márkák számára ebben a csatornában az in-out akciók hatásosak. Az Univer számtalan ilyen akciónak részese – mondja Bazsó Rita. – A promóciós értékesítés mindig jót tesz a forgalomnak, de meg kell találni a helyes arányt, és a megfelelő időzítés is fontos. Azt is figyelembe kell venni, hogy melyik értékesítési csatornán belül milyen lehetőségek vannak.

 

A kereslet élénk, de a vásárlók megfontoltabbak

A Kalocsai Fűszerpaprikánál azt tapasztalják, hogy megnőtt az igény a kisebb kiszerelések és a kisebb beltartalmi értékkel bíró, azaz olcsóbb termékek iránt.

Hegedűs Zoltán-Kalocsai Fűszerpaprika

Hegedűs Zoltán
kereskedelmi igazgató
Kalocsai Fűszerpaprika

– Az online rendeléses-kiszállításos vásárlások a statisztikák szerint továbbra is élen járnak, ezért megnőtt a reklámok jelentősége, mivel sokszor ez alapján döntenek a vásárlók – teszi hozzá Hegedűs Zoltán, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. kereskedelmi igazgatója. – Viszont, úgy gondolom, erre az energiaköltségeik következtében minden cégnek csökkentek az anyagi keretei. Jelenleg nem belistázási időszakot élünk – már akkor is örülünk, ha a korábbi termékeink mindegyikét benntarthatjuk az áruházakban!

Csicselyné Biró Henriett-Thymos Hungária

Csicselyné Biró
Henrietta
kereskedelmi igazgató
Thymos Hungária

Aminek viszont mindenképpen lehet örülni, hogy a számtalan külső probléma sem vetette vissza a grillszezonos termékek iránti keresletet, állapítja meg Csicselyné Biró Henrietta, a Thymos Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója.

– Ez köszönhető annak is, hogy a lelkesedés a saját magunk által készített ételek iránt nem hogy csökkent volna, inkább sok háztartásban a mindennapok részévé vált – hangsúlyozza. – De az is elképzelhető, hogy mindezt a sok ránk zúduló váratlan és kilátástalannak tűnő helyzetet ellensúlyozni akarjuk a családdal, barátokkal közösen eltöltött idővel, élvezni az „otthon ˝ átölelő édes érzését!

Stabil a helye a dresszingeknek az asztalon

Folyékonyabb „vizekre evezve” a dresz­szingek piacán az Unilever nagyobb visszaesésre számított 2022-ben (különösen a második félévet tekintve), mint amekkora aztán valójában bekövetkezett.

Plánk Anita
ideation lead
Unilever Magyarország

– Értékben dupla számjegyű növekedéseket konstatáltunk, de erre a szintén dupla számjegyű áremelkedések alapján számítottunk is. Ugyanakkor a mennyiségi eladásokban csupán minimális visszaesést láttunk – jelzi Plánk Anita, az Unilever Magyarország nutrition strategy leadje. – Ez azt mutatja számunkra, hogy a dresszingek olyan alapvető élelmiszerek, melyek továbbra is nagyon sok háztartás asztalán ott vannak. A dresszingpiac potenciálját mutatja az is, hogy a ketchup és grillszósz kategóriák penetrációja még nőni is tudott 2021-hez képest.

Az Unilever az értékesítési csatornákat tekintve a diszkontok, valamint az ún. „független” kisboltok erősödését érzékeli, valamint ezek mellett az e-keresedelem bővülését. Egyre lényegesebb szempont a jó ár-érték arány, illetve a kényelem is.

Bruszt László
ügyvezető igazgató
Lacikonyha Magyarország

– Valóban sok bizonytalanságról beszélhetünk a piacon, de mivel cégcsoportunk kiemelt figyelmet fordít a minőségi és biztonságos beszerzési folyamatok működtetésére, így mi nem érzékelünk semmilyen akadályt, amely zavarná az értékesítési tevékenységünket – tájékoztat bennünket Bruszt László, a Lacikonyha Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. – Az idei grillszezonban is jó eredményekre számítunk, hiszen a folyékony pácaink egyre növekvő népszerűségnek örvendenek. Elértük azt a pontot, amikor kellően sok vásárló próbálta már ki, és rendszeresen újra és újra megvásárolja és ajánlja ezeket a pácokat.

Kovács Barbara, Maresi

Kovács Barbara
junior brand manager
Maresi Foodbroker

A Maresi Foodbroker Kft. több mint egy évtizede hivatalos disztribútora a Kikkoman szójaszószoknak, és ez idő alatt eddig minden évben növekedett az eladás.

– A tavalyi évben a teljes szójaszósz kategória csökkent volumenben. Ez volt az első év, amikor az értékesített mennyiség a mi esetünkben is stagnált – árulja el Kovács Barbara, a forgalmazó Maresi Food­broker Kft. junior brand managere.

2022-ben a szójaszósz polci ára is jelentősen emelkedett, így a 2023-as év elején már szemmel látható mennyiségi csökkenés tapasztalható, fűzi hozzá. A promóciós értékesítés így kulcsfontosságú szerepet kap.

– A szójaszósz esetében egyelőre kifejezetten a grillszezon az, ahol nagy poten­ciált látunk – jelzi Kovács Barbara.

 

 

Füstölt újdonságok

Lássuk, milyen innovációkkal készülnek a cégek az idei nyárra!

A Kotányi Hungária Kft. minden évben jelentkezik újdonságokkal.

– A tavaly kezdett arculati frissítés utolsó hullámaként az idei szezonra megújul saláta-­fűszerkeverékeink csomagolása – informálja lapunkat Szűts Ágnes. – Ínycsiklandó termékfotókkal és megkülönböztető színkódolással segítünk a fogyasztóknak választani a termékeink közül, melyeket 8-féle változatban kínálunk.

Napjaink trendje a füst, amely a Kotányi termékfejlesztési munkáját is befolyásolja. Füstölt paprikájuk már évek óta van, mellé az elmúlt években vezették be füstölt só és bors termékeiket.

– Idén rafinált, füstölt só, illetve bors felhasználásával készült, malomba zárt mixekkel készülünk a grillszezonra – árulja el a marketing manager. – Az Ötbors keverék füstölt borssal, valamint Chili és Fokhagyma mixek füstölt sóval hamarosan a boltok polcaira kerülnek. A termékek teljesen természetes módon készülnek, a füstölt bors például egyedi ízét a hét napon át tartó bükkfán való füstölésből nyeri.

A szezon legnagyobb dobása, hogy a Kotányi kirándul a saját kategóriáján túlra is, és fűszerei egy kollaboráció keretében grillsajtokba zárva is megjelennek – köztük a legújabb füstölt borsos keverék is.

A grillszezonban a szűken vett kategórián túli kommunikációval is erősítenek: a Kotányi fűszerekkel készült grillsajtok promótálásával. A kollaborációs és saját termékek megismertetését jól ismert séfek és gasztroinfluencerek segítségével támogatják a közösségi médiában.

Erős kezdés, Erős folytatás

Az Univer tavaly nagyon sikeresnek bizonyult újdonságokkal lépett a piacra: az Erős Pistás szószok – majonéz, ketchup és fokhagymakrém – listázása, értékesítése nagyon jól indult. Ehhez hozzájárulhatott az a trend is, miszerint a csípős ízek egyre nagyobb teret hódítanak a gasztronómiában.

– Idén is optimisták vagyunk a nyári szezont illetően – szögezi le Bazsó Rita. – Fenti újdonságaink kampányának újabb szakaszára készülünk tavasszal, és a trade marketingben is hozzátesszük a szükséges eszközöket.

Marketingmix tekintetében úgy látják, a TV továbbra is kihagyhatatlan. Emellett a fiatalok megszólítására továbbra is az internet a leghatékonyabb csatorna.

– Marketingeszközök terén egyébként minden újdonságra nyitottak vagyunk: mindent kipróbálunk, és ha jól teljesítenek, hosszú távon beépítjük azokat a kampányba – jegyzi meg a marketingvezető.

A monofűszerek piaca sínylette meg a legkevésbé a fogyasztói „racionalizálást”

Az étkezés öröme

Az Unilever a majonéz és grillszósz kategóriákban jelenik meg újdonságokkal.

– A 2023-as év kiemelt szerepet fog betölteni a Globus életében – tudjuk meg Plánk Anitától. – Folytatva a márka újrapozicionálását (amit már 2019-ben elkezdtünk az „Aminek megadom magam” kampánnyal), idén egy új, küldetésvezérelt kommunikációs koncepcióval debütálunk, továbbra is lokális fejlesztésű kreatív anyagokkal. A középpontban az étkezés öröme és fesztelensége áll majd, amit meglepő és hatásos módon mutatunk be, egyedi és szórakoztató személyiséget adva a márkának. A kommunikációs csatornákat tekintve TV-kampánnyal, valamint digitális és bolti támogatással is tervezünk.

Folyékonyan növekednek

A Thymos igen széles termékpalettával készül a melegebb hónapokra, a termékvonalon éppúgy vannak Marco Polo és Thymos márkanév alatt folyékony fűszerpácok, mint fűszermalmok, fűszerkeverékek, fűszersók, de megemlíthetjük az igen kedvelt Thymos 50 g kiszerelésű Pirított hagymát is.

– A kiszereléseket tekintve egyre többen vásárolják a családi Big Pack kiszereléseket – mondja Csicselyné Biró Henrietta. – A nagy kiszerelések iránti növekvő érdeklődés már a folyékony fűszerpácok esetében is érezhető volt az elmúlt évben, hiszen a 3 kg húshoz elegendő, 150 g kiszerelésű pácokból közel 20%-kal többet adtunk el, mint az előző szezonban.

A cégnél húsvét után már a grillszezonos termékek promócióin, hirdetésein lesz a fókusz.

– A partnereinknél egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az online felületeken és so­cial media területén alkalmazott hirdetések, így részt veszünk az általuk szervezett virtuális ankétokon is, de nem maradnak el a vásárlásokat ösztönző promóciók és bolti másodlagos kihelyezések sem – sorolja a kereskedelmi igazgató.

Megújulás ízfokozók nélkül

A folyékony fűszerpácok iránti érdeklődés növekedését emeli ki Bruszt László is a Lacikonyha Magyarország részéről:

– Lassan, de biztosan változik az általános fogyasztói hozzáállás is ezekhez a termékekhez. Ahogyan a folyékony fűszerpácok egyre több üzletben érhetők el az országban a hivatalos szezonon kívül, úgy egyre jobb eredményeket érünk el ezekre a termékekre. Nem törvényszerű, hogy például a fűszerpácokat csak a grillszezonban használjuk, tökéletes ízesítők bármelyik évszakban. A fogyasztók egyre inkább felismerik ennek a lehetőségét.

Tavaly tovább bővítették Ízmester folyékonypác-kínálatukat, s a 2022-ben piacra dobott tarkaborsos és mustáros pácokkal a portfólió immár 9 tagúra bővült.

– Idén a jól bevált és szeretett recepteket fejlesztettük tovább, és ízfokozómentes változatban újítjuk meg valamennyit a nyári szezonban – tekint előre az ügyvezető igazgató. – Egyúttal kevesebb festéket tartalmazó, környezetbarátabb kartonokkal fogjuk ezeket a termékeket forgalmazni.

A bolti kommunikáció mellett kiemelkedő fontosságú számukra a digitális felületeken a social media kommunikáció, Facebookra, valamint Insta­gramra szabott egyedi termékbemutatókkal, edukációs mini kampányokkal és rendszeres aktivitásokkal a rajongói oldalaikon.

A szószok között a folyékony fűszerpácok iránt nő a kereslet

Előtérben az edukáció

A Maresi Foodbroker a Kikkoman szójaszósznál a tavalyi év folyamán kezdett el arra fókuszálni, hogy bővítsék a lehetséges felhasználási módokat, és a fogyasztók elvonatkoztassanak attól, hogy szójaszószt csak ázsiai ételekhez lehet használni, vagy épp fordítva: ha valamibe szójaszósz kerül, akkor az ázsiai étel lesz.

– Így tavaly egy grillpromóciót szerveztünk, ugyanis a szójaszósz egyik legegyszerűbb felhasználási módja a húsok pácolása – idézi fel Kovács Barbara. – Természetesen egyetlen aktivitás nem tesz csodát, ahhoz, hogy elérjük a célunkat, hosszú és kitartó edukációra lesz szükség, ami iránt elkötelezettek vagyunk. Ezt fogja tükrözni az erősebb online jelenlét is idén.

A Kikkoman természetesen érlelt szójaszósz 250 ml-es kiszerelése egyelőre toronymagasan vezeti az eladásokat, de, amennyiben a fogyasztók az árak miatt elkezdenek lejjebb váltani, vannak a tarsolyban alternatív kiszerelések is mind csomagolás, mind méret tekintetében. A 2023-as évre vannak új termékjavaslatok, azonban jelenleg azt látják a cégnél, hogy a piac inkább az alaptermékekre fókuszál.

– Idén jelentős változás várható a Kikkoman márka marketingaktivitásainak tekintetében, ugyanis végre elindul a magyar nyelvű Instagram-oldal – jelenti be a junior brand manager. – Az egyszerűbb receptekkel kezdve fogjuk edukálni a követőket, ismertetjük a szójaszósz használatának előnyeit, az umamit mint ötödik ízt, és hogy hogyan lehet természetesen fokozni az ételeink ízét szójaszósz segítségével. Ebben a küldetésben Görbe Palkó influenszer is segítségünkre lesz.

Felértékelődő partnerkapcsolatok

Hegedűs Zoltán, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. kereskedelmi igazgatója némiképp borús az idei szezon tekintetében:

– A grillszezon érkezésétől nem várok csodákat. Az áruházakban gyakran csak lézengenek a vásárlók, emellett jól megnézik, hogy mire költenek, így a grillezés, mint családi extra program, szerintem az idei nyáron háttérbe szorul, illetve a grillezők jobbára megoldják majd az általánosan használt, hagyományos nedves ételízesítők (ketchup-mustár-majonéz) és mindig kéznél lévő fűszerek (só, bors, paprika és egyéb növényi szárítmányok) otthoni mixeléseivel.

A cég idén is igyekszik részt venni partnerei saját márkás programjaiban, mivel emellett párhuzamosan lehetőségük nyílik brandtermékeik értékesítésére is. Emellett igény esetén rugalmasan átállnak a kért méret- és beltartalom-csökkentésekre.

– Marketing terén főleg az adott lánc saját maga által szervezett promócióit támogatjuk – jelenti ki Hegedűs Zoltán. – Partnereink zöme működik online módon is, saját elképzeléseinek és főként kereteinek megfelelő kommunikációs csatornákon, így cégünk jellemzően csak új termékek bevezetése esetén szervez önálló promóciót.

Megnőtt az igény a kisebb kiszerelések és az olcsóbb termékek iránt

Milyen lesz az idei nyár?

Az idei szezon kilátásaival kapcsolatban a piaci szereplők nagy része óvatos optimista.

– Az idei évre nehéz jósolni, mert egyrészt a fogyasztók továbbra is, megfontoltabban vásárolnak, ugyanakkor már a gazdagabb fogyasztók is megjelennek a diszkontokban, ráadásul a klasszikus szezonok – húsvét, karácsony – keresleti csúcsai is laposodnak. Ezért aztán nem lehet a korábbi tapasztalatok alapján tervezni – állapítja meg Szűts Ágnes a Kotányi részéről.

Ami azonban az előző évek alapján kijelenthető, teszi hozzá a marketing manager, hogy a grillszezon nagy potenciált tartogat a fűszerek számára is: bizonytalan időkben legalább az otthon, de mégis szabadban elkészített ételek nagy népszerűségnek örvendenek.

Az Unilevernél az idei évre folytatódó értékbeli növekedéssel terveznek, minimálisan növekedő/stagnáló volumenek mellett. Plánk Anita több érvet is felsorol várakozásaik alátámasztására.

Ott van rögtön a magyar háztartások ragaszkodása a megszokott ízekhez. Aztán anyagi okokból hozhatnak olyan döntést a háztartások, hogy csökkentik az étterembe járás gyakoriságát, ami megnöveli az otthoni főzések és étkezések számát, ezáltal pedig a dresszingek használatát is. Abban szintén lehet bízni, hogy a családi összejöveteleknek (és étkezéseknek) továbbra is kiemelkedő szerepe lesz.

– Válságos időszakban az emberek életében felértékelődik a biztonság, bizonyosság fogalma, így megbízható, ismert márkákat keresnek, kevésbé kísérleteznek újdonságokkal. Azok a márkák tudnak fennmaradni hosszú távon, amelyek erős márkaértékkel rendelkeznek – szögezi le az Unilever Magyarország ideation leadje. //

Kapcsolódó cikkeink