Infláción innen és túl
Az áremelkedés, az élelmiszerinfláció ma a legnagyobb félelem hazánkban. A vásárlók túlélési stratégiáit, a márkák és a kereskedelem viszonyulását, a jelen és jövő kihívásait hazai és nemzetközi kutatásokon és példákon keresztül tekintette át a „Szerelmem a trade marketing” konferencia.
Közel 200-an regisztráltak a február 15-én tartott, az infláció aktuális témáját és vonatkozásait nagyító alá vevő online eseményre. A több, mint 20 éve Valentin-nap táján rendezett Szerelmem a trade marketing konferencia ide alcíme „Infláción innen és túl” volt.
Már az online gyülekező alatt élénk beszélgetés alakult ki. Többek közt szó esett az árfolyamok, különadók, fogyasztási alkalmak, volumencsökkenés, szabályzások, beszerzési ár alatti értékesítés, árimázs és még számos témáról. A pontos kezdés jegyében Hermann Zsuzsanna, a Trade Marketing Klub társalapítója köszöntötte az egybegyűlteket, majd a délelőtti szekció moderátoraként sorban kérte fel az előadókat. A Klub másik két társalapítója, Csiby Ágnes és Kátai Ildikó kérdésekkel, felvetésekkel és a délutáni szekció vezetésével járult hozzá a konferencia sikeréhez.
![TMK alapítók](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/02/CsibyHermannKatai.jpg)
A TMK alapítói: Csiby Ágnes, Hermann Zsuzsanna, Kátai Ildikó
Átalakuló fogyasztási mintázatok
![Klenovszki János](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/02/Klenovszki-Janos.jpg)
Klenovszki János, az NRC ügyvezető igazgatója
Klenovszki János, az NRC ügyvezető igazgatója Inflációs környezet, múlt és jövő című előadásában lakossági szemmel mutatta be a jelen társadalmi és gazdasági környezet fogyasztásra és vásárlásra gyakorolt hatásait.
A következő két blokkban márka oldalról is 3 és kereskedelmi oldalról is 3 előadás hangzott el a témában. A brand prezentációk – „Piaci reakciók sörön innen és túl” Salem Dániel, a Heineken globális kategóriamenedzsere (Hollandia), „Itthon se más” Harcsa Beáta, a Bonafarm tejágazati marketingigazgatója, +Mit tud a trade marketing az új környezetben? Harmati Tamás, a Coca-Cola HBC kereskedelmi marketing vezetője – kategória sajátosságaikat kiemelve mutatták be az infláció okozta problémákra, a volumenvesztésre adott válaszaikat. Megegyeztek abban, hogy a márkaépítés, az értékek hangsúlyozása, a piacrészért folytatott küzdelem, az ATL és BTL kommunikáció fontossága, a költséghatékonyság valamint az eladótérben való, érzelmeket és érzékeket megmozgató, látványos megjelenés továbbra is a kulcs a vásárlók és fogyasztók eléréséhez, megtartásához. A megvalósításra hozott remek példák bizonyították, hogy a kreatív, egyéni ötletek, megközelítések milyen változatos lehetőségeket tartogatnak.
![Brand előadók](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/02/SalemHarcsaHarmati.jpg)
Márka oldali előadók: Salem Dániel (Heineken), Harcsa Beáta (MIZO), Harmati Tamás (Coca-Cola HBC)
Párhuzamos dimenziók
A 3 kereskedelmi előadás – „Új üzletlánc, új stratégia: COOP Szuper Plusz” Tóth Géza, a CO-OP Hungary vezérigazgatója, „Kényelmi infláció” Ozoróczy Viktória, a Shell Hungary shop üzletág vezetője, „Mi változik, ha változik?” Varga Katalin, a SPAR digitális vezetője – rámutatott a különböző kitettségek, szabályzók, rendeletek miatt jelentkező kihívásokra, a vásárlókért folytatott versenyre, a stratégiák változtatásának szükségességére. A márkaépítés, szolgáltatások fejlesztése, on- és offline kommunikáció fontossága mellett a saját márka, az árazás és promóciózás valamint a lojalitásépítés csatornaspecifikus megvalósítására is kiemelkedő aktivitásokat láthattak a résztvevők.
![Ozoróczy, Tóth, Varga](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/02/OzoroczyTothVarga2.jpg)
Kereskedői oldal: Ozoróczy Viktória (Shell), Tóth Géza (COOP), Varga Katalin (SPAR)
Fejlődési irányok
![Sándor Judit](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/02/sandor-judit5.jpg)
Sándor Judit, az Essity senior eCommerce content managere, Consumer Goods Europe
„Az e-commerce is reagál az új helyzetre?” kérdésre adott választ Sándor Judit, az Essity senior eCommerce content managere, Consumer Goods Europe, aki Bécsből jelentkezett be. A webshopokban való látványos, edukatív, akár mozgóképes megjelenések, aktivitások megragadhatják az omnichannel vásárlók figyelmét és azonnal mérhető módon generálhatnak vásárlást.
![Hídvégi Zoltán](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/02/hidvegi-zoltan-3-300x260.jpg)
Hídvégi Zoltán, az Umbrella ügyvezető igazgatója
A mesterséges intelligencia (AI) hozzájárulhat a gyors, költséghatékony videók, kisképernyős üzenetek, reklámfilmek gyártásához, de az emberi eredetiséget nem helyettesíthetik – szögezte le „Hogyan segít az AI a reklámiparban?” című előadásában Hídvégi Zoltán, az Umbrella ügyvezető igazgatója.
A legfrissebb, „Test Reakció Követés” (Body Reaction Tracking, brET) kutatási módszertant és eredményeket, valamint a shopper marketingben várható hatásait mutatta be „Ráción innen és túl – Nem csak a pénzünk értéke, racionális elménk szerepe is csökken vásárláskor?” címmel Dr. Réti István, a Forma Display tulajdonosa.
![dr. Réti István](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/02/reti-istva-2-1-300x254.jpg)
Dr. Réti István, a Forma Display tulajdonosa
A konferencia elején a márkák által is felvetet hatékonyságnövelés témájában mutatott megoldásokat „Száguldás, Porsche, szerelem, vagy a területen végzett munka hatékony tervezése, mérése, ellenőrzése” című prezentációjában Gál István, az Inepex vezérigazgatója és Gábor Orsolya, az iData marketing vezetője
![Gábor Orsolya, Gál István](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/02/Gabor-Orsi-Gal-Istvan-300x122.jpg)
Gábor Orsolya az iData marketing vezetője, Gál István az Inepex vezérigazgatója
A TMK iránt érdeklődőket exkluzív bejárásra várják az alapítók a Sirha kiállításon (Hungexpo, március 5-7.), a Future Store-ba március 6-án 15 órától. Április 11-én 15 órától online klubülésen a „Piackutatók első kézből” találkozó kerül megrendezésre. Bővebben: https://trade-marketing.hu/
A konferenciáról a Trade magazin májusi nyomtatott számában lesz olvasható részletes összefoglaló.
Kapcsolódó cikkeink
10-ből 6 cég áremelést tervez
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet áprilisi féléves vállalati konjunktúravizsgálatának…
Tovább olvasom >A szélsőséges időjárást megérzi az élelmiszerpiac is
Magyarországon a következő hónapokban várhatóan emelkedni fog a liszt és…
Tovább olvasom >Lassanként visszaépülhet a kiskereskedelmi forgalom és lakossági fogyasztás
A kiskereskedelmi forgalom alakulása és a lakossági fogyasztás visszaépülése az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >