Idén az eddiginél lényegesen korábban elkezdődnek az ünnepi vásárlások

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 11. 03. 12:25

Az ünnepi vásárlás minden évben egyre korábban kezdődik, mivel a fogyasztók egy jelentős része úgy gondolja, hogy a korai kedvezményekkel jó „üzletet köt”. Ezzel szemben vannak, akik azért kezdik meg már hónapokkal korábban a bevásárlást, hogy a költségvetésükön belül maradjanak – állítja Bogdan Colceriu, az e-logisztikai szolgáltatásokkal foglalkozó Frisbo vezetője. Egy Google által készített jelentés szerint 2021-ben az EMEA-vásárlók (Közel-Kelet, Európa és Afrika vásárlói) 21%-a már júniusban elkezdte az ünnepi vásárlást.

Az idei év egy kicsit különlegesebb. Egy Salesforce által közzétett tanulmány szerint 2022-ben 42%-kal többen kezdenek el jóval az ünnepi szezon előtt ajándékot vásárolni. Az indoklás egyszerű, az infláció nő és a vásárlók attól tartanak, hogy a termékek decemberben drágábbak lesznek, mint a nyár végén vagy az ősz elején. Ez kedvezőnek tűnhet az online eladók és a webáruházak számára, de a korai „roham” logisztikai nehézségekkel is jár.

„Az idei év számos kihívást tartogat a kereskedők számára. Az egyik ilyen nehézség a készletek korai kimerülése a fő keresleti idő előtti növekedés miatt. A kínálathiány miatti aggodalmak napról napra nőnek, annak ellenére, hogy a csúcsidőszak kezdete több hét múlva lesz esedékes. A szakértők attól tartanak, hogy mire a rendes ünnepi vásárlási szezon elkezdődik, az „online polcok” szinte teljesen kiürülhetnek. Ráadásul a túl korai készletkimerülés a vásárlókat a versenytársakhoz tereli, ami azt jelenti, hogy webáruházak elesnek egy remek bevételszerzési lehetőségtől”

– állítja Bogdan.

Bogdan Colceriu

Egy másik nagy probléma az időhiány a raktárkészlet egyensúlyának megteremtéséhez. A készleteket mindig egyensúlyban kell tartani a pénzforgalom növekedésének, a raktárterületetek maximalizálásának és a vevői igények kielégítésének érdekében. Ez a kereslet és a kínálat ingadozása miatt azonban jelentős nehézséget jelent. A fogyasztók jobb és gyorsabb szolgáltatások iránti igénye miatt mindennek, ami a weboldalon szerepel, raktáron kell lennie. Ez viszont nyomást gyakorol az egész ellátási láncra.

A felmerülő nehézségekre megoldást jelenthet a készletek optimális szinten tartása. Annak megállapítása, hogy miből mennyire lesz szükség raktáron, nagy kihívást jelenthet, különösen a gazdasági bizonytalanság idején. A legfontosabb lépés a készlet optimális szintjének kialakításához, annak megértése, hogy egyáltalán milyen típusú készletre van szükség. A becsléshez a legutóbbi értékesítési csúcsszezon remek kiindulási alapot jelenthet.

„Az e-kereskedelmi vállalkozások hatékonyságának és termelékenységének javításához egy másik módszer az üzemeltetési folyamatok optimalizálása és automatizálása. Az online kereskedelemmel foglalkozó cégeknek érdemes megfontolnia azt, hogy az emberekből álló csapatokról olyan intelligens szoftverrendszerekre álljanak át, amelyek képesek kezelni a rendelések feldolgozását, a készletgazdálkodást és a visszáru kezelését. A munkaerő, a költségek és a belső tevékenység egyszerű üzleti auditja olyan technológiák bevezetését hozhatja, amelyek jelentős megtakarításokat és hatékonyságjavulást eredményezhetnek”

– javasolja a Frisbo vezetője.

Frisbo

Kapcsolódó cikkeink