Hősöket találtunk!

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 11. 26. 10:42

A horeca-piacra zúduló nehézségek közepette sokan sokféleképpen igyekeztek megmenteni a pandémia alatt vállalkozásukat, kollégáikat, esetleg másokról is igyekeztek gondoskodni, támogatást nyújtani.

Ahogy a baj is sokféle lehet, úgy annak megoldásai is. Ennek szeretett volna hangot adni a Trade magazin és a Magyar Marketing Szövetség HoReCa és Event Tagozata egy közös kezdeményezéssel. Az augusztusban meghirdetett HoReCa Hősök pályázattal lehetőséget kívántak adni, hogy a nehéz helyzetbe került vendéglátóegységek képviselői közkincsé tegyék ötleteiket, megoldásaikat, amelyekkel átvészelték az elmúlt időszakot, segíthetik a szakma többi képviselőjét és jó példával szolgálhatnak a továbbiakra.

A Business Days konferencia horeca napján az elismerő okleveleket az est házigazdája, Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető főszerkesztője egyben a Marketing Szövetség HoReCa és Event Tagozatának alelnöke adta át, valamint a szövetség tagozatának elnökségét képviselő kollégák: Kaszás Attila elnök, Hovánszky László tiszteletbeli elnök, Bódi Krisztina szakmai vezető, továbbá az oklevelekhez ajándék-vouchereket felajánló METRO marketingigazgatója, Taferner Ákos.

Összesen 7 díj talált gazdára a 10 meghirdetett kategóriába érkezett pályázatok nyertesei és különdíjasai között.

A NYERTESEK

• Catering kategóriaIrish Dog Kft., Privátséf 9 főig, avagy catering kicsit másképp, Czigléczky Tibor séf és rendezvényszervező

Online konferenciákra üzleti reggeliket szállítottak ki egyetlen óra alatt. Az Irish Dog étteremben a séf Gál Dániellel közösen marhahúsból késztermékeket készített (marhakolbász, pulled beef, pastarami), megkönnyítve a pandémia idején a kerti sütést, főzést. Tematikus, kis létszámú főzőkurzusokat tartottak felnőtteknek és gyerekeknek, kitelepüléses „Privátséf” szolgáltatást kínáltak.

• Étterem kategória: Beiruti Ízek Kft., Tabche Ahmad tulajdonos

A Leila Étteremben senkit sem bocsátottak el a pandémia alatt. Ajándék ételt küldtek a kórházak dolgozóinak. Aki a Leilába érkezett és éhes volt, azonnal ingyen ételt kapott. A tulajdonos segít kifizetni az alkalmazottak albérletét vagy besegít a havi rezsiköltségekbe. A személyzet bármely tagja, akár szabadnapján is kap ingyen ételt. A nap végén a megmaradt érintetlen ételből csomagokat készítenek a rászorulóknak.

• Söröző kategóriaZIP Brewhouse Kft., ZIP’s horeca hőstetteink korona-krónikája, Halász Norbert ügyvezető-társtulajdonos

A ZIP’s csapata, a célcsapat elsőként indított az országban safe2home kiszállító rendszert legóhamburgerrel, onLIVE söriskolában edukálták közösségüket és összművészeti sörpremiert tartottak. #csapoldmagad partihordót kezdtek forgalmazni, és fánkozójukat átmenetileg átalakították regionális kistermelők pop-up delikateszévé. POZITÍV-19 közönségpozitivizáló kommentkampányt indítottak.

• StreetFood kategória: Market Store Kft., Halpatkó: egy igazi horeca hős élete a pandémia idején, Engelsz Zsuzsanna üzletfejlesztési igazgató

Street food éttermeikben átálltak elviteles kiszolgálásra, lehetőséget biztosítottak előrendelésre, vendéghívó rendszert használtak. A közösségi médiában promóciókat szerveztek, elindították a Halpatkó egészségtippek rovatot is, hogy segíthessék vendégeiket egy egészséges, teljes értékű étrend kialakításában.

• Szálloda kategóriaDanubius Hotels, Összefogás: írók, színházak, zeneipar és a filmes szakma alkotóinak támogatása, Gál Judit marketing és kommunikációs igazgató

A Danubius a járvány miatt bajba került kulturális szektort segítette, például íróknak biztosítottak ingyenesen alkotói helyszínt a szállodai szobákban (roomoffice), ingyenesen biztosították a szállodáikat filmek és videoklipek forgatásához, sőt színdarabok rendezéséhez is.

Gondoskodni magunkról és másokról!

KÜLÖNDÍJAK

GYSEV Zrt. Hotel Sopron, Azonnali szakmaváltás, Soltész István üzemeltetési igazgató

A Hotel Sopronban minden kollégát megtartottak átszervezéssel. Felújításokba kezdtek, így lett náluk felszolgálóból kertész, masszőrből ezermester, szakácsból festő, takarítónőből mindenes. Iskolatakarításban is részt vettek.

• Kalandpart Kft. Sulyom Tájétterem, Stílusteremtés a Tisza-tó partján, a válság közepén, Kücsön Gyula ügyvezető  

A tájétterem nyitása a COVID első hullámával esett egybe, de a tulajdonos és nem szakképzett csapata végig üzemeltette az éttermet. Jótékonysági Otthonfőző versenyt szerveztek, aminek eredményeképp 12 csapat a falu 460 rászorulójának készített meleg ételt. Kisebbségbarát étterem, büszkék roma származású kollégáikra. //

A fenti cikk a Trade magazin 2021/11. számában is megjelent.

Kapcsolódó cikkeink