Hétfőn hirdettek eredményt a világ legjobb éttermeinek versenyében
Idén sem hozott sok meglepetést az angol Restaurant Magazine által évente rendezett „The World's 50 Best Restaurants” voksolás: az első 3 helyen maradtak a tavalyi dobogósok – ők mindhárman 7 éve szerepelnek már a TOP 50-es listában.
Harmadszor lett a legjobb 35 éves Rene Redzepi séf által vezetett koppenhágai Noma, amelynek nagy „erőssége”, hogy két éve még a sokszoros győztes elBulli regnálásának idején hódította el az első helyet. Apró üröm az örömben, hogy az étteremnek mindezek ellenére sem sikerült még megszereznie a harmadik Michelin-csillagot.
Második helyre került a két Adriá mindig is legnagyobb hazai vetélytársainak számító Roca testvérek által irányított El Celler de Can Roca.
Harmadik lett az ugyancsak spanyol Mugarittz, Andoni Luis Aduriz séf vezetése alatt.
Az első tízbe nem került francia étterem, három spanyol és három amerikai üzlet közé a dán Nomán kívül egy brazil, egy olasz és egy angol étterem jutott – utóbbi új a listán. Igaz, ez a közelmúltban nyílt, Heston Blumenthal által jegyzett Dinner by Heston Blumenthal, amely a londoni Mandarin Oriental hotelban működik. Bizonyára emiatt lehetséges, hogy a korábbi sokszoros dobogós, egyszeres győztes Fat Duck-nak meg kellett elégednie a 13. hellyel.
A legjobbak között mindemellett Boulud étterme az amerikai Daniel bukott , helyén, a 11.-en, egy osztrák étterem előzi meg a legjobb franciát.
A világ gasztronómiáját bizonyos szempontból meghatározó, Michelin-csillagoktól hemzsegő Ázsia 6 helyett szerzett a TOP 50-ben: a legjobb, 26., a szingapúri Iggys lett.
A nagyszabású rendezvényen Thomas Keller, a 2012-es 6. helyezett Per Se, és a legelső győztes, ma 43. The French Laundry legendás tulajdonos-séfje életműdíjat kapott.
Idén másodszor választottak szakácsot a Legjobb Női Séf kategóriában: 2012-ben ezt a címet az Arzak család negyedik generációjához tartozó Elena Azrak kapta.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Íze: torta, formája: amit csak elképzelsz!
A Magyar Cukrász Ipartestület 2024-ben ötödik alkalommal rendezte meg a…
Tovább olvasom >MVI Közgyűlés 2024
Május 15-én került megrendezésre a Magyar Vendéglátók Ipartestületének 2024. évi…
Tovább olvasom >Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat…
Tovább olvasom >