Halhiány nem lesz, de nagyot drágul a ponty
A karácsonyi időszakban nem lesz hiány a magyar halból, de a ponty azért jóval drágább lesz idén, mint egy évvel korábban.

Még nem aranyár, de jelentős drágulás halfronton
Nincs egyszerű évük a hazai tógazdaságoknak, a rendkívüli aszály és a költségek drasztikus mértékű emelkedése alaposan rányomta a bélyegét a termelésre. Az idén soha nem látott vízhiány alakult ki a hazai tógazdaságokban, az elmúlt két év aszályos időjárása miatt a halastavak vízszintje számos helyen vészesen alacsonyra csökkent, s vannak vizek, amelyek teljesen kiszáradtak. A haltermelőkre ráadásul a takarmányok mellett az üzemanyag és a villamos energia árának emelkedése is súlyos terhet rótt. Számos haltermelő az inputanyagárak miatt kénytelen volt visszafogni a termelést, mivel nem tudta finanszírozni az elmúlt években megszokott mennyiségű telepítést. Emiatt az idén a megszokottnál jóval kevesebb hal kerülhetett ki a tógazdaságokból – mutat rá a Magyar Nemzet.
A karácsonyi időszakban minden nagyáruházban, vásárcsarnokban és egyéb árusítóhelyen megtalálható lesz a magyar hal. Pontyból nem lesz hiány, az élő hal ára azonban mintegy 40 százalékkal magasabb szintre került. A ponty kilója 1800 és 2200 forint között alakul ebben az évben
– idézi Németh Istvánt, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnökét a lap.
A szakember arra számít, hogy a magas árak visszafogják a keresletet is. Emellett idén népszerűbbek lehetnek az élő halak, ugyanis a feldolgozott halfiléhez és halszeletekhez képest olcsóbbak.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordkarácsony a Lidlnél Nagy-Britanniában: 1,1 milliárd font feletti forgalom négy hét alatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A védett vágótok lett az Év hala 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visszatér a tömeg a boltokba: az árrésstop és az ünnepi készülődés együtt pörgeti a forgalmat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rutin lett az online bevásárlás, rekordokat döntött a Kifli.hu 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megújult csomagolással érkeznek a SPAR „mentes” termékei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
