Gyanúsan olcsó UHT tejet forgalmazó cégláncolatot derített fel a NAV
Gyanúsan olcsó UHT tejet forgalmazó cégláncolatot derített fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban, az adóellenőrök csaknem 55 millió forint nettó adókülönbözetet tártak fel – közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a céghálózat Szlovákiából származó tejet hozott forgalomba, az uniós áfa szabályok kijátszásával, amit a NAV munkatársai göngyölítettek fel Budapesten.
Az ügyleteket lebonyolító társaságok személyi összefonódásai egyértelműen mutatják, hogy a gazdasági kapcsolat eredeti célja a nagymértékű áfa csalás volt, amivel az érintett társaságok jelentős kárt okoztak az állami költségvetésnek – tették hozzá.
Az adóhatóság közleményében kifejtette: a beszállítóként feltüntetett cégek szerepe csupán az volt, hogy közbeiktatásukkal a láncolat élén álló társaságnál levonhassák az áfát, amit viszont ezek a cégek sem fizettek be, ugyanis a kiszámlázott ügyletek utáni adófizetési kötelezettségüket nem teljesítették. Ez a módszer tette lehetővé, hogy a tejet még a beszerzési árnál is olcsóbban értékesíthessék Magyarországon.
Az ügyben költségvetési csalás gyanúja miatt tettek feljelentést – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
E-nyugta: vállalkozásokat segítő információs oldalt indított a Számlázz.hu
Új élet kezdődik vállalkozók tízezrei számára: április elsején hatályba lépett…
Tovább olvasom >Elindult a NAV e-pénztárgép-rendszerről tájékoztató eNYUGTA-aloldala
Elindult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján az eNYUGTA-aloldal,…
Tovább olvasom >NAV-ellenőrzések 2025: ki kerül a fókuszba?
A bizalmi vagyonkezelők, az élelmiszeripari vállalkozások transzferárazása és a globális…
Tovább olvasom >További cikkeink
A fenntartható vásárlásért kampányol a SPAR Szlovéniában
Szlovéniában újabb lépést tett a SPAR a fenntarthatóság felé vezető…
Tovább olvasom >Évente közel 40 különböző kereskedőnél vásárolnak az amerikai fogyasztók
A Circana friss kutatása szerint az amerikai háztartások egy éven…
Tovább olvasom >A HELL ENERGY is reagált az energiaitalra vonatkozó új szabályra
A magyar Országgyűlés döntése értelmében mostantól Magyarországon törvény tiltja a…
Tovább olvasom >