Főúr! Fizetek! Ennyit? Na, azt már nem!

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 08. 12. 10:55

200 milliárdot buktak a vendéglátósok az első fél évben. És még másznak kifelé a gödörből, a július is mínuszban mozog, így lehet ez még több is – írja a blokkk.com. Az elvitel ráadásul nem 5%-os áfával adózik. A külföldi vendégek is hiányoznak, de a magyarok legalább megindultak. A balatoniaknak azért jobban megy a kánikulában.

2019-ben 1.466 milliárd forint volt a vendéglátók bevétele. 2020-ban előreláthatóan ennyi nem lesz, mivel a járványidőszak kényszerű korlátozásai miatt az első félévben már több mint 200 milliárd forint bevételtől elestek. Az első félév mérlege egyharmadnyi mínusz.

 

Némi reménysugár ugyanakkor, hogy a mínuszok azért olvadoznak, főleg a kánikulában, az áprilisi mélypont, 72%-os zuhanás után. De hát a féléves harmadnyi piacvesztés még mindig nagyon sok.

Júliusban ugyanakkor már kisebb az elmaradás, 12,7% mínusz július 1-26 között (ezek online kasszaadatok). Tudni kell ugyanakkor, hogy a vendéglátás legerősebb hónapjai a július és az augusztus. Hát ha ezek is mínuszban maradnak, akkor az éves mérleg is könnyen billenhet lefelé.

A szállodák éttermeinek nagy része zárva, vagy csak lézengenek bennük a vendégek. A balatoni vendéglátás viszont szépen mehet, hiszen tele a tópart – szerencsére – a magyar turistákkal. De hát országszerte és a fővárosban is számos jobb étterem nem nyitott ki, kicsik között is látni a lehúzva tartott redőnyöket, így az ötvenezres vendéglátóhely had egy része már nem fog talpon maradni.

Nyilván a home office és a digitális tanrend sem hajtotta a vizet az éttermek malmára, a plázákban sem tolonganak a vendégek, ráadásul az elvitel a zárvatartás időszakában nem 5%-os áfakulccsal adózott, hiszen az csak a helyben készített és fogyasztott étekféleségekre érvényes.

A külföldi vendéglátós vendégek fogyasztása – ezt már kiszámoltuk – korábban 25%-át adta a bevételnek, így ennek elmaradása is a veszteségek egyik forrása.

Azért támogatásból valamennyit meríthettek a vendéglátósok is, de hát itt is él az örök szabály, hogy az mindig kevés. Így például a turizmusfejlesztési hozzájárulásra vonatkozó veszélyhelyzeti adózási könnyítést a jogalkotó 2020. december 31-ig meghosszabbította.

A statisztika kíméletlen, így kiolvasható belőle az is, hogy júniusban még a januári forgalmat sem hozták a vendégek:

vendéglátózás január február március április május június
kereskedelmi 93 99 59 26 54 87
munkahelyi 12 12 9 4 4 7
összesen 105 111 68 30 58 94
KSH, érték: milliárd forint,  folyóáras adatok,

És a féléves mérleget nézve a pénztárgépek csaknem harmadnyival kisebb bevételt rögzíthettek 2020 első fél évében:

vendéglátózás 2019 2020 2020/2019
kereskedelmi 601 419 -182 -30,3%
munkahelyi 69 47 -22 -31,9%
összesen 670 466 -204 -30,4%
KSH, érték: milliárd forint,  folyóáras adatok, 2020. első félév

Volt azért drágulás is a vendéglátásban is, 2020 első felében 7-8%. Az élelmiszerárak nem csak a boltokban emelkedtek, így az elvitt, vagy helyben fogyasztott adagok mennyisége az előbbiekhez (kilóban, literben, darabban) is hasonlóan nagyot zuhant:

vendéglátózás január február március április május június félév
kereskedelmi +9,3% +11,8% -44,8% -75,9% -54,8% -33,2 -34,6%
munkahelyi -6,5% +2,6% -29,7% -71,8% -68% -34,8 -36,2%
összesen +7,3% +10,1% -43,2% -75,5% -56,1% -33,3% -34,8%
KSH, érték: százalék, kiigazítatlan volumenindex, előző év azonos hónapjához képest

(blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink