Erősödő elvárások az ízesített vizekkel szemben
Az ízesített vizek piacát is kedvezőtlenül érintette a koronavírus-járvány, a tavalyi évben a kategória szereplői hullámvasúton ülve próbáltak reagálni a folyamatosan változó körülményekre. A finom íz mellett erősödő fogyasztói elvárás mutatkozik a magas vitamintartalom irányában, csomagolás tekintetében pedig mindinkább előtérbe kerülnek a környezetvédelmi szempontok.
A MAGYÜSZ által összeállított statisztikák szerint a 2020-as év, illetve a pandémia és az általa bekövetkezett vásárlási és fogyasztási szokások változása rányomta bélyegét az ízesített vizek kategóriájára, annak eredményére is: ez a szegmens 18%-kal csökkent az adataik szerint.
– Saját számainkat tekintve, a 2019-es mennyiségünket több mint ötszörözni tudtuk az elmúlt évben, így mára termelésünk és eladásunk 18%-át teszi ki ez a szomjoltó kategória, amely a legfiatalabb a palettánkban – ismerteti Horváth Adrienn, a Márka Üdítőgyártó Kft. marketingigazgatója, aki azt is elárulja, hogy 2020-ban két nemzetközi diszkontlánc saját márkás ízesített vizeit is elnyerték, amelyeket 2021-re nemcsak megtartani, de azok szortimentjét bővíteni is tudták.
– A Márka Dinamica és Mirror brandjeinkkel együtt így az ízesített ásványvizek kategóriájában 2020-ban már 24%-ra nőtt a piaci részesedésünk.
![Hajdu János In-Food](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2021/03/Hajdu-Janos-In-Food_opt-e1616150321954-237x300.jpeg)
Hajdu János
key account manager
In-Food 2000
Hajdu János, az In-Food 2000 Kft. key account managere a Nielsen riportja alapján elemzi a piacot: 2020-ban a teljes ásványvíz szegmens csökkent, mind értékben (–9%), mind pedig volumenben (–7 %). Ezen belül az ízesített vizek piaca értékben –2,3%, míg volumenben –8,3%-ot teljesített. Szintén a teljes évet vizsgálva a nem ízesített ásványvizek értékben –10,2%-ot, míg volumenben –6,8%-ot csökkentek. Jól látszik tehát, hogy a megemelkedett gyártói költségek egyértelműen az ízesített vizek árának emelkedését hozták magukkal.
![Kaszás Attila, Viwa](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2021/05/Kaszas-Attila-Viwa_opt-e1622466920388-230x300.jpeg)
Kaszás Attila
ügyvezető
Viwa product Europa
Kaszás Attila, a Viwa product Europa Kft. ügyvezetője azt vallja, ma már nem elég „csak” finomat kínálni, egyre gyakoribb elvárás a fogyasztók részéről, hogy az „ízesített” vizek valós hozzáadott tartalommal is rendelkezzenek. Megfigyelése szerint a COVID-19 járvány hatására a kis kiszerelések háttérbe szorultak, a gasztronómiai helyek forgalmát csak 30%-ban tudják pótolni a hálózatok.
Vitamindús és finom
Palkó András is egyetért abban, hogy az ízesített vizek piacán az úgynevezett funkcionális vizek egyre növekvő népszerűséget könyvelhetnek el.
![Palkó András- Coca-Cola](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2020/03/Palk%C3%B3-Andr%C3%A1s-Coca-Cola-234x300.jpg)
Palkó András
marketingüzemeltetési vezető
Coca-Cola HBC
Magyarország
– Ezek olyan termékeket takarnak, amelyek hozzáadott mikrotápanyagokat, például ásványi anyagokat, vitaminokat tartalmaznak, egészségügyi szempontból funkcionális előnyöket jelentve a fogyasztó számára. Portfóliónkban a 2020 tavaszán bevezetett Aquarius márkával képviseljük magunkat a funkcionális vizek szegmensében. A márka jelenleg kétféle szénsavmentes változatban érhető el a magyar piacon: a citromos változat cinkkel dúsított, a narancsos pedig extra magnéziumot tartalmaz – ismerteti a Coca-Cola HBC Magyarország marketing-üzemeltetési vezetője.
![Van der Wildt Nikolett-Szentkirályi](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2020/05/Van-der-Wildt-Nikolett_opt_c-231x300.jpg)
Van der Wildt
Nikolett
marketingvezető
Szentkirályi
Magyarország
Az ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag, gyümölcsízű vizek a Szentkirályi Magyarország esetében is nagy sikernek örvendenek.
– A vásárlók egyre inkább kedvelik a különböző ízesítésű természetes ásványvíz alapú italokat. Ezt a trendet felismerve a tavalyi évben Magnesia RED néven funkcionális ízesített vizekkel bővítettük a Magnesia termékcsaládot. Az eper-, grapefruit-, gránátalma- és vörösáfonya-ízű italok az eredendően magas magnéziumtartalmuk mellett B-vitaminokkal (B3, B6, B12) készülnek, tartósítószer és édesítőszer felhasználása nélkül. A termékek 1,5 literes kiszerelésben, vonzó, piros csomagolással kerültek az üzletek polcaira. 2021 nyarától bevezetjük a hazai vásárlók körében különösen kedvelt málnaízesítésű Magnesia RED ízesített ásványvizet, amellyel párhuzamosan a grapefruit-ízesítésű variánst kivezetjük a piacról. Az új ízesítésű termék a hagyományos 1,5 literes kiszerelésben lesz elérhető, azonban a málna és a népszerű gránátalmaízű termékek esetében újdonságként bevezetjük a 0,5 literes impulz kiszerelést is – sorolja újdonságaikat Van der Wildt Nikolett, a Szentkirályi Magyarország marketingigazgatója.
![Horváth Adrienn, Márka](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2021/05/Horvath-Adrienn-Marka_opt-scaled-e1622466862513-231x300.jpeg)
Horváth Adrienn
marketingigazgató
Márka Üdítőgyártó
Horváth Adrienn arról számol be, hogy a Márka Dinamica, szénsavmentes vizeknél továbbra is az extravagánsabb ízekkel, illetve ízkombinációkkal dolgoznak, melyek egyformán közkedveltek. Minden „ízcsoportot” lefednek – az egzotikust, a citrusost, valamint az újszerűt az eper-guava, a lime- és a meggy-gránátalma ízek formájában. A Mirror, szénsavas vizeknél a klasszikusnak mondható vonalat követik – a citrom, a bodza és a málna ebben a szortimentben is egyformán jól szerepel.
– Mirror vitaminvíz családunk legújabb tagja kerül most reflektorfénybe, azaz a piacra: citrom ízesítéssel, 1000 mg C-vitaminnal, amit vas, cink és B-12 vitamin is kísér – avat be a marketingigazgató.
Kevesebb cukor, több gyümölcs
Meghatározó szereplő az ízesített vizek piacán a Maspex Olympos Kft. Apenta Vitamixx terméke. A természetes ásványvíz alapú, vitaminokkal kiegészített szénsavmentes italok a tavalyi év óta már 6 ízben nyújtanak felfrissülést a fogyasztóknak.
![Halász Gábor - Maspex](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2020/05/Hal%C3%A1sz-G%C3%A1bor-Maspex_opt-1-e1591040141910-266x300.jpeg)
Halász Gábor
brand manager
Maspex Olympos
– A 4 energiaszegény variáns legkülönlegesebb terméke az áfonya-levendula ízű Apenta Vitamixx. A cukormentes termékeket kedvelők sem maradnak frissítő nélkül, a márka már 2 izgalmas zero változatban: citrom-maracuja és málna-lime ízben is kapható – újságolja Halász Gábor, brand manager.
![Várkonyi Vilmos, Maspex Olympos](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2020/10/V%C3%A1rkonyi-Vilmos-Maspex_c-247x300.jpg)
Várkonyi Vilmos
senior brand manager
Maspex Olympos
– Az ízesített vizek között népszerű Kubu Waterrr a nyári időszakban limitált kiadású, focis címkéket kap, amivel a mozgás örömére szeretnénk felhívni a gyerekek figyelmét és sok mozgásra buzdítani őket – fűzi hozzá Várkonyi Vilmos brand manager.
A Viwa product Europa Kft. termékei között magasan a citrusíz dominál. Kaszás Attila érdekes összefüggést vél felfedezni a C-vitamin utáni vágy és a citrusízvilág között.
Kínálatukban a tavalyi évben az Immunity nevű C- és D-vitamin tartalmú termékek biztosították a legnagyobb forgalmat.
– Az év első hónapjában vezettük be sikeresen a 0,25 literes kiszerelésű fémdobozos, cukor- és tartósítószer-mentes, illetve 100%-ban újrahasznosítható Viwa vitaminwater termékeinket, melyeket a piac gyors listázással és bizalommal hálált meg – mondja Kaszás Attila.
Hajdu János azt tapasztalja, hogy a kategória vásárlói előszeretettel nyúlnak olyan ízekhez/márkákhoz, amelyek telt, aromás ízekkel dolgoznak, mindamellett, hogy természetes összetevőkkel operálnak.
Az In-Food 2000 Kft. Vöslauer ásványvizein és ízesített ásványvizein kívül forgalmazza a Biolimonádét, mely szintén ásványvíz alapú ital, BIO tanúsítvánnyal rendelkezik és minőségi alapanyagok felhasználásával készül.
– 2021 közepére a Vöslauer Balance termékcsalád termékfejlesztésen megy keresztül, melynek köszönhetően a régóta piacon lévő klasszikus ízeink még kevesebb cukrot és több gyümölcslé-koncentrátumot tartalmaznak majd – jelenti be Hajdu János. //
Kapcsolódó cikkeink
Bemutatkozik a vásárlás jövője
Új üzletágat épít a Coca-Cola HBC Magyarország. A vezető hazai…
Tovább olvasom >Reggelikultúra
A közelmúltban bejelentett együttműködés keretében a budapesti Budapart Piknikségben tartott…
Tovább olvasom >A portugál fogyasztók túlnyomó többsége továbbra is szereti a fizikai boltokat
Bár a portugál fogyasztók 22%-a vásárol online, túlnyomórészt továbbra is…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >