Elérhető az e-GN gyakorló felülete
Gyakorló felületet alakított ki az elektronikus gazdálkodási naplóhoz (eGN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A fejlesztés nagy segítséget jelent a gazdálkodóknak a naplóvezetésben: általa megismerhetik az eGN felépítését, az elérhető műveleteket, továbbá maga az adatrögzítés is kockázatmentesen gyakorolható.
(Fotó: Pixabay)
Az eGN gyakorló alkalmazásába ugyanúgy kell belépni, ahogyan a gazdálkodók által már ismert naplóba, azaz a felület a ‒ KAÜ-s azonosítást követően ‒ a Nébih ügyfélprofil rendszerében (ÜPR – https://upr.nebih.gov.hu/) érhető el. Az ÜPR-be belépve az ügyfelek közvetlenül a főoldalról indíthatják az eGN-t. A gyakorló alkalmazás a napló főoldalának jobb felső sarkában lévő zöld színű szerszámkulcsra kattintva érhető el.
A tesztfelületen keresztül betölthetőek a valós EK adatok, valamint elérhető az éles programnak megfelelő eszköz- és kódtár is
A két felület között mindössze abban van különbség, hogy a gyakorló alkalmazásból riport nem exportálható, valamint nem lehet meghatalmazással belépni. Kiemelten fontos, hogy a rendszer a gyakorló alkalmazásból semmilyen adatot nem tölt át az éles felületre, ezért a hivatal a gazdálkodók fokozott figyelmét kéri abban, hogy mindig a szándékuknak megfelelő felületet használják. A fejlécben a piros „eGN gyakorló alkalmazás” felirat jelzi, hogy a felhasználó aktuálisan melyik felületre lépett be. A téves adatrögzítések elkerülése érdekében az éles rendszerbe történő visszalépésre kizárólag ismételt bejelentkezés után van lehetőség.
A gyakorló rendszerben generált tokenek esetében szintén fennáll, hogy azok kizárólag a gyakorló alkalmazásban érvényesek és használhatóak. A gyakorló felülettel kapcsolatban az egn@nebih.gov.hu címen kérhető segítség.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: élelmiszerboltokat minősítettek a Szupermenta programban
Kereskedelmi egységek fagyasztottélelmiszer-részlegeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei…
Tovább olvasom >Egy váci pékséget záratott be a Nébih
Súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok, higiéniai problémák miatt felfüggesztették egy a Pest…
Tovább olvasom >Nébih: nem engedélyezett növényvédőszer-maradék miatt kurkuma port hívott vissza a forgalmazó
Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) miatt az Asian Home Kft. visszahívta…
Tovább olvasom >További cikkeink
Robotizált eperfarm
A Csehországi Brno melletti Ráječek-farmon az eper termesztését és betakarítását…
Tovább olvasom >Októbertől csökken a francia kenyerek és pékáruk sótartalma
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlására Franciaországban csökkentik a pékáruk sótartalmát,…
Tovább olvasom >Október végéig tartott a körteszüret Magyarországon
Egészen október végéig elhúzódott el a hazai körteszezon. Magyarországon közel 2000…
Tovább olvasom >