Elemzők: továbbra is masszív a külkereskedelmi többlet

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 08. 03. 11:30

A magyar külkereskedelem továbbra is magas szinten teljesít, a bővülés dinamikájáról azonban eltérően vélekednek az MTI által megkérdezett elemzők.

gyumolcs-zoldseg

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatai szerint májusban 2,3 százalékkal nőtt a kivitel euróban számolt értéke, a behozatalé 0,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi többlet 507 millió euró volt és 225 millióval haladta meg a tavaly májusit.

Balatoni András az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek elmondta: Magyarország külkereskedelmi többlete továbbra is masszív, a 12 havi gördülő egyenleg a külkereskedelmi termékforgalomban jelenleg több mint 7 milliárd eurót mutat, ugyanakkor a tavalyi magas bázis miatt az export növekedési ütemének lassulására lehet számítani.

A kedvező kilátások ellenére áprilisban és májusban is csökkent a magyar ipar növekedésének mértéke, aminek egyik következménye, hogy minden árufőcsoport kivitele is lassabban emelkedett májusban, mint az előző hónapban – tette hozzá.

Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy az olajkereskedelemnek inflációt erősítő hatása lehet, ugyanis a KSH adatai szerint tavaly május óta a forint 23 százalékkal gyengült a dollárral szemben.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzője szerint az exportot az autóipar húzta májusban, a szegmens kapacitása miatt pedig az export további bővülése várható. A gyengébb forintnak köszönhetően javul Magyarország versenyképessége, ami szintén a kivitel emelkedéséhez vezethet.

Úgy vélte, az éves külkereskedelmi többlet a tavalyi 6,4 milliárd eurónál akár 10-17 százalékkal magasabb lehet, elérheti a 7,5 milliárd eurót.

Megjegyezte: a behozatalt erősítheti, hogy a háztartások növekvő fogyasztása már hónapok óta az import volumenében és értékében is tükröződik. Ezt tükrözi az is, hogy az import euróban számolva 0,9 százalékkal csökkent májusban, ugyanakkor az élelmiszerimport növekedési üteme gyorsult áprilishoz képest.

Az import mértékét ellensúlyozhatja ugyanakkor, hogy június óta a nyersanyagárak csökkenő pályára álltak. Az olajpiacon például a fokozott túlkínálat miatt június óta ismét csökken a kőolaj ára – tette hozzá.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében rámutatott, hogy májusban az export a pünkösd miatti kedvezőtlen naptárhatás ellenére is erősödni tudott.

A szaktárca összességében az év hátralevő részében a kedvező exportfolyamatok fennmaradására számít, amelynek hatására a külkereskedelem 2015-ben is jelentős mértékben hozzájárulhat a magyar gazdaság növekedéséhez.

Kiemelték: a kedvező külkereskedelmi folyamatok meghatározó szerepet játszottak abban, hogy az első negyedév során a folyó fizetési mérleg egyenlege rekordszintet érjen el, ami lehetővé teszi, hogy Magyarország külső adósságállománya a korábban vártnál gyorsabb ütemben épüljön le és a magyar gazdaság sérülékenysége is érdemben csökkenjen. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink