El amor en los tiempos del colera

Gabriel Garcia Márquez örökbecsű műve új aktualitást nyer napjainkban. A legfontosabb tudnivaló, ami belőle levonható, a tisztaság, az őszinteség és az, hogy akkor van második esély. A Covid-19 és az emberiség vitája erről szól. Lehet, hogy súlyos áldozatok árán, de ez a figyelmeztetés egy második esély.

Dr. Köves András
üzletfejlesztési
igazgató, NT

Az első világháború utáni spanyolnátha erős jel volt, hogy ne háborúzzunk, hiszen a legyengült, kiéhezett tömegek könnyű martaléknak bizonyultak a vírus számára. A mostani Covid-19–Emberiség mérkőzés arról szól, hogy gondoljuk át, hogyan fogyasztunk, mit fogyasztunk, mennyit fogyasztunk, és azt honnan hozzuk.

Én vagyok az utolsó, aki feladná a komparatív előnyökről szóló klasszikus tanítást, de tagadom az egy tál lencséért eladott, kiszervezett, Kínába stb. telepített termeléseket. Egyáltalán nem biztos, hogy nekünk brazil brojlercsirkét, argentin szóján hizlalt háziállatot kell ennünk. Egyébként ez a koronavírustól függetlenül is változni fog: a „marine diesel” üzemanyag, ami a pakura, eddig valamiért mentesült a számottevő környezetvédelmi pótdíjtól, valamint a nemzetközi munkamegosztás oltárán a globális ökológiai lábnyomba sem számolták bele.

Ennek véget kell vetni, és ha az ipar és a kereskedelem nem teszi meg, tízezer „gretathunberg” fogja kiabálni: nem!

Az emberi kultúra egyik bölcsőjében, pontosan az előbb vázolt okokból, megapoliszra való tömegeket akartak úgy-ahogy (ottani bérszínvonal mellett) jóllakatni a középkori falusi piac higiéniai körülményei között: a katasztrófa kódolva volt.

Az ottani bérszínvonalról is érdemes pár szót ejteni: Kínában a monumentális ökológiai lábnyomot nem az összeszerelő üzemekben robotolók fogyasztása adja, hanem a felemelkedő középosztály testes limuzinjai. (Persze, a klímakvóta intézményes állami kijátszása a legfőbb ok.)

Őszinteség nem volt, bizton állíthatjuk, hogy az önkényuralmi vagy ilyen jellegű rendszerek ilyenkor többet ártanak, mint használnak. Fegyelmet lehet azonban tanulni, de azoktól az országoktól, ahol a fegyelmezett viselkedés feltételeit biztosították (ld. például Dél-Korea…).

Milyen következtetés vonható le ebből a mi iparunkra nézve?

– Rövidíteni kell az ellátási láncokat, az EU belső kereskedelme még rengeteg előnyt és lehetőséget kínál konkrétan nekünk, magyar élelmiszeriparosoknak, ami pedig az EU-n kívülről jön, keményen kell szűrni minőségbiztosítási és nyomon követési követelményekkel.

– Előtérbe kell hozni a vegán helyettesítők forradalmát. Van hozzá nyersanyag, hát gyorsítani kell, arról nem is beszélve, hogy ez komoly innovációs kitörési pont a magyar élelmiszeriparnak.

– Az e-kereskedelem nagy nyertese lesz ennek a kataklizmának.

Mind a három említett „irány” transzparencia”, azaz őszinteség, rugalmasság és alkotó szemlélet mellett tud csak működni.

Ha így állunk hozzá, járhatunk azzal a szerencsével, mint Fiorentino Ariza, Márquez regényének a hőse: a járvány után ismét rátalálunk – ha nem is életünk szerelmére, de munkánk új értelmére – egy megváltozott, környezettudatosabb FMCG-iparra.

Ps.: Ezrével keringenek az interneten a wuhani és lombardiai „ilyen volt – ilyen lett” fotók, melyek az International Space Stationről készültek. Szmog helyett tiszta ég… . //