DiVino és Junibor

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 12. 06. 11:12

A decemberi évi közgyűlésen a Junibor / Fiatal Borászok Egyesülete ismét szavazott az új tagokkal kapcsolatban: a nyári Zöldszüreten bemutatkozott fiatal borászok közül idén egy mátrai borász, Babiczki László került be a Juniborba. Az eredménynek másodlagos üzenete is van: fontos, hogy Lacival egy új borvidék is bekerült az Egyesületbe, ahol a tapasztalatcsere és az együttgondolkodás az egyik legfontosabb összetartó erő.

Babiczki Lászlo

A Fiatal Borászok Egyesülete 2008-ban alakult, 40 év alatti borászokat tömörít megívásos alapon: a tagok szavaznak az új tagok felvételéről minden évben. A cél egy olyan közösség létrehozása volt, amely a jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését biztosítja. „A legfontosabb számunkra, hogy egymást segítsük és ez által egyre jobb és a fogyasztók által szerethető borokat készítsünk. A saját tanulásunk és továbbfejlődésünk mellett nem titkoltan azt is szeretnénk, ha a saját generációnkat meg tudnánk szólítani a kulturált borfogyasztás és borkultúra ügyében, így nagy hangsúlyt fordítunk az ifjú borfogyasztókkal való kapcsolattartásra” – mondja Hernyák Tomi, a Junibor elnöke. A DiVino és a Junibor között kezdettől fogva megvannak a szinergiák. A DiVino Bazilika házigazda Juniborásza, Miklós Csabi azt meséli, az első DiVino nyitásakor egyértelmű volt, hogy csatlakozik a tulajdonosokhoz, akikkel régóta jó barátságban voltak. “Ez nem munka, hanem egy gyönyörű feladat és mindig arra gondolok, mennyire nagyszerű, hogy egy ilyen ügyben úttörők lehetünk. Az egész DiVino sztori a fiatal magyar borászokat tömörítő Junibor Egyesülettel egy olyan komoly történet, hívószó és üzenet, amihez jó tartozni”- mondja.

A JUNIBOR tagjai: Gere Andi, Gere Zsolt, Hernyák Tomi, Miklós Csabi, Bolyki Jani, Bukolyi Marcell, Gál Tibor, Vesztergombi Csaba, Árvay Angi, Pfneisl Katrin és Birgit, Franz Reinhard Weninger, Stefan Wille-Baumkauff, Kardos Gábor, Laposa Bence, Laposa Zsófi, Konyári Dani, Jekl Flóra, Kamocsay Ákos, Jandl Arnold, Dúzsi Tomi, Kiss Gábor, Sebestyén Csabi és Csilla, Demeter Endre Szepsy István, Takler Andris, Frittmann Peti, Figula Misi, Prácser Miklós, Prácser Hajni, Kis Tamás, Heimann Zoli, Bussay Dóra, Kovács Tamás, Gál Peti

A DiVino franchise rendszer alapját is maga a borkínálat adja, ez kötelező elem, Bánki Sándor és Duska Sándor tulajdonosok a partnerekkel közösen válogatják ki azokat a tételeket, amik az adott helyre illenek a több mint 120 tételes kínálatból. „A Junibor Egyesület tagjai első- vagy másodgenerációs borászok. Én 1998 óta kereskedek borokkal és sok fiatal borásszal megismerkedtem, akik rendkívül nyitottak voltak és így alakult ki az együttműködés. Nekik jó lehetőség a DiVino, mert ez tulajdonképpen egy egész éves borfesztivál, ahol nem kell standot bérelni és egyéb költségeket vállalni ahhoz, hogy a vendégek széles körben megismerjék a boraikat, de mégis lehetőség van a személyes találkozóra a fogyasztókkal” – mondja Bánki Sándor.

DiVino és Junibor

Az első Divino 2011-ben nyitott a Bazilikánál, a koncepció szerint csak magyar borokat tartanak, a Junibor Egyesület tagjainak legjobb tételeiből válogatnak. Konyári, Kamocsay, Gere, Gál, Takler, Szepsy, és még sorolhatnánk a híres neveket. Ez itt az új generáció helye: olyan borászoké, akik friss szemlélettel és eltökélten folytatják a családi hagyományokat, vagy teremtenek saját hagyományt és építenek saját márkát. A borászok a DiVino mindennapjaiban is részt vesznek, rendszeresek a borász fogadóórák, ahol sokszor hordómintákba és csak a pincéknél kapható tételekbe is belefutni.

Az elmúlt 5 évben a DiVino franchise-á nőtte ki magát: a Bazilikánál nyílt első bárt követte a DiVino Gozsdu, majd a debreceni és a győri DiVino. Egy olyan minőségi és kompakt márka lett, ami bárhol és bármikor azonnal felismerhető és megbízható minőséget garantál. Nem csoda, hogy idén ősszel a Sziget és a BP Shop mellé bekerült az ország 15 legmenőbb márkája közé a Forbes nagy listáján. 2014-ben MagyarBrands, 2015-ben SuperBrands díjat kapott, a Szent István téri üzlet 2012-ben a Michelin Gude-ba is bekerült.

A DiVino Gozsdu 2013-ban nyílt, a Gozsdu udvar Király utcai végében, a város legnagyobb, téle-nyáron működő, fűtött borteraszával. Különlegessége, hogy több mint 120 féle bort lehet kóstolni akár pohárral is, a kóstolásban segítenek a tematikus kóstolósorok és a borász fogadóórák is.

Kapcsolódó cikkeink