Csapszékek és kurtakocsmák

A „csapszék” szavunk XIV. században keletkezett. A kecskelábú, bakhoz hasonló faalkalmatosság volt a csapra vert hordó „széke”. Ráültették a hegy levét rejtő alkalmatosságot. A csap alá fasajtár került – abba csöpögött a bor –, nem is hívták másként, mint kármentő edénynek. (A korcsmai kármentő az ivó sarkában lécekből eszkábált deszkaalkotmány, ahol a későbbi időkben a hordókat, a felszerelést, a pénzt, apróbb ingóságait őrizte a korcsmáros. Az ő régi és népszerű neve „csapláros” volt, Petőfi is így emlegette…)
A feudalizmus idején abban a helyiségben, ahol az úgynevezett kocsmároltatási jog alapján mérték a bort, semmiféle ételt nem lehetett kapni. A szeptember végétől április végéig működő kocsmát kurtakocsmának hívták. Amelyikben nem lehetett sört inni, annak száraz kocsma volt a neve. Az egyszerűbbekben később hideg és egytálételeket is lehetett árusítani – az 1884-es törvény rendelkezései értelmében.
A feudalizmus kora a csárdák keletkezési ideje is. Az egymástól lóitatásnyi távolságra lévő helyeket, ahol szolid étkezést, italt és éjjeli szállást kapott az utas, nevezték csárdának. Később az úri vendégek elhelyezésére egy-két vendégszobával bővítették. Az egyszerű utasok hálóhelye a kemence padkája vagy a kecskelábú asztalok, padok voltak.
A kisebb falusi kocsmákhoz gyakran tartozott istálló, ritkábban kocsiszín is. A többi vendégszobával felszerelteket beszálló vendéglőnek is hívták. Ebben az időben a falusi kocsmákban még nem tartottak poharat. Cserépből készült boroskancsók és -készségek voltak meg a pálinkának úgynevezett porciós üvegek. Érdekes, hogy nem a szolgáltatás és berendezések, hanem az árak különböztették meg egymástól a kocsmákat. Voltak 6, 10, 12 krajcáros és forintos kocsmák. Ez időben nyíltak az úgynevezett borházak, a serkocsmák, pálinkabutikok is.

Képünk: Rajzó Miklós – Kocsmai jelent (1899)