Magazin: Konzervslágerek

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 09. 04. 07:22

Gyors ütemben modernizálódik napjainkban a konzerv. Hal, olívaolaj vagy paradicsom – csupa olyan összetevő, amely tökéletesen illik az egészségükre figyelő fogyasztók étrendjébe. Így aztán a piac szereplői optimisták a jövőt illetően, bár néhány kulcsalapanyag világpiaci árának emelkedése momentán hektikussá teszi a polci árakat.

Jól idomult a nemzetközi konzervpiac az elmúlt évek két meghatározó fogyasztói trendjéhez: beltartalomban az egészségtudatossághoz, csomagolási megoldásokban a kényelemhez. Ami azonban tőlük független, hátráltató tényező volt a közelmúltban, az az egyes meghatározó alapanyagok világpiaci árának emelkedése.

– Esetünkben ez főleg a sertéshúsra vonatkozik: mint nagy konzervipari gyártó jelenleg több mint 10%-kal drágábban tudjuk beszerezni az alapanyagot, mint a múlt évben – mondja Fömötör Ilona, a Hame Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. – Reméljük, hogy az egyes negatív előjelek ellenére az európai piac fokozatosan nem zárul be, és nem szigorodnak a vám- és egyéb jellegű törvényi szabályozások.

A tonhal áremelkedése a másik olyan tényező, amely érzékenyen érintette a gyártók többségét. Az olívaolaj és -bogyó árain szintén érezhető az emelkedés.

– Az elmúlt néhány évben az árnövekedés az egyes termékeknél folyamatosnak nevezhető, így a piac lassan megszokja ezt – mondja Ádám Attila, a GA FOOD Kft. kereskedelmi igazgatója. – Azon kereskedők, akik folyamatosan gyártatnak saját márkás termékeket, jobban képben vannak az alapanyagárak tekintetében, és könnyebben el is fogadják azok változásait.


Ádám Attila
kereskedelmi igazgató
GA FOOD

– A tonhal világpiaci beszerzési árának folyamatos emelkedése már a polci árakban is kezd megmutatkozni, és nem tudjuk, hogy ez a jövőben kihatással lesz-e a jelenlegi kiegyensúlyozott növekedésre – jelzi Horowitz Péter, a Del Pierre Central Europe Kft. alapító-ügyvezetője.

Élénkül a kereslet a prémium iránt

A kategória felhasználási területe évről évre szélesedik. A gyártók maguk is törekednek arra, hogy termékfejlesztéseiket az egészségtudatosság és a fogyasztói kényelem irányába mozdítsák.


Balogh Zsóka
marketingvezető
In-Food 2000

– A konzervtermékeknél továbbra is érzékeljük azt a trendet, hogy Európában a kenhető termékek piaca, bár mennyiségileg szűkül, értékben folyamatosan növekszik. Ez azt jelzi számunkra, hogy az emberek készek magasabb árfekvésű termékeket vásárolni, valamint egyre inkább a prémium termékeket keresik ebben a szegmensben is – állapítja meg Balogh Zsóka, az In-Food 2000 Kft. marketingvezetője.

– A kényelmi termékeket még mindig szívesen vásárolják a fogyasztók, és nyitottak az újdonságokra, új ízek kipróbálására. Statisztikáink alapján előnyben részesítik a nagyobb kiszerelésű, a könnyű nyithatóság érdekében tépőzárral ellátott konzerveket – osztja meg lapunkkal tapasztalatait Józsáné Danyi Krisztina marketingmenedzser a Szegedi Paprika Zrt. részéről.

Fő jelszó az egészség

Mivel a Hamé gyakorlatilag az egész közép-európai piacon jelen van, széles rálátása nyílik a fogyasztói szokásokra.

– Legfőbb változásnak azt látjuk, hogy a fogyasztók egyre nagyobb figyelmet fordítanak az egészséges táplálkozásra – emeli ki Fömötör Ilona. –Egyre nagyobb a népszerűsége az olyan termékeknek, melyeknek valamilyen, a táplálkozás szempontjából előnyös tulajdonsága van. Ilyenek például a könnyű vegetáriánus vagy a halas pástétomok, melyek az egészség szempontjából fontos Omega-3 zsírsavakat tartalmaznak. Próbálunk ezekre az új táplálkozási szokásokra gyorsan reagálni. Néhány éve már bevezettük a piacra a Hamé halas és zöldséges pástétomainkat aluszil kiszerelésben. Az idei éven hűtött termékeink körét új ízekkel bővítettük, és szélesítjük gluténmentes termékeink választékát is.

A másik jelentős tendencia, mint mondja, hogy – a klasszikus pléhdobozos és aluszil csomagolások mellett – egyre népszerűbb a műanyag csomagolás, amely könnyű, ellenálló és modern, nem hagy nyomot az ételek ízében sem. Erre reagálva jelent meg a cég az EasyCup készétel-családdal több ízvariánsban, amely az új modern műanyag csomagolásnak köszönhetően rögtön a mikróban melegíthető.

A bébitermékek között ugyanezt az innovációs irányt követik: a 100% gyümölcstartalmú Happy Fruit termékcsaládjuk egészségtudatos ízekkel bővült, Easy Fruit gyümölcspüréiknek pedig szintén praktikus, műanyag csomagolásuk (pouch) van.

– A piac promóciórzékenysége biztosan nem csökken – jelenti ki határozottan Fömötör Ilona. – Egyre tudatosabban vásárolnak az emberek. Ezt támasztja alá egy pár hónappal ezelőtti felmérés is, amely szerint a vásárlók 74%-a még mindig érzékeny az akciókra, promóciókra.

Az ügyvezető úgy látja, kicsi az átjárás a kereskedelmi és a gyártói márkák vásárlói között. Ami biztos: mivel a gyártók a brand termékekbe innoválnak, ezért ezek forgalma mindig szinten tudja tartani magát, vagy növekszik.

– Egy példa a Hamétól: a 105 g-os termékek esetén a halas ízek bevezetésük óta a pástétomforgalmunknak mintegy 22%-át adják, a kategória növekedésének alapkövei. Mivel a saját márkában még mindig a hagyományos ízek dominálnak, így jelenleg ezek a termékek csak szinten tartják magukat – mondja Fömötör Ilona.

Népszerű a multipack

A konzervpiac enyhe, de folyamatos növekedést mutatott az elmúlt években. Ez a Del Pierre Central Europe Kft. forgalmára is igaz, főként a halkonzervek, azon belül is a tonhalkonzervek esetében.


Horowitz Péter
alapító-ügyvezető
Del-Pierre Central

– A Del Pierre Central Europe Kft. Twist halkonzervmárkája a szardíniától kezdve a lazacon át egészen a kagylókig, polipokig, számtalan tengeri ínyencséget kínál a vásárlóknak, de egyértelműen kijelenthető, hogy a legkeresettebbek idén is a tonhalkonzervek – szögezi le Horowitz Péter. – Ezen belül is megfigyelhető, hogy az egészségtudatos táplálkozás miatt előtérbe kerültek a natúrleves és az olívaolajos ízesítésűek. Kiszerelésüket tekintve pedig továbbra is a multipack kiszerelések fogynak a legjobban. Ez két okra vezethető vissza: egyrészt a kedvezőbb árra, másrészt arra, hogy a hosszú szavatossági idő miatt a vásárlók inkább betáraznak belőlük, hogy szükség esetén mindig le tudjanak egyet emelni a polcról.

Úgy látja, hogy a diszkont láncok forgalma továbbra is erősödést mutat, ugyanakkor a forgalom jelentős részét még mindig a hipermarketek adják.

– Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a Twist esetében egy 100%-ban magyar tulajdonú cég márkájáról beszélünk, melynek horizontális cégstruktúrája révén az innovációs és jóváhagyási folyamatok sokkal gyorsabban le tudnak zajlani, mint egy bürokratikus berendezkedésű multinacionális cég esetében – jelzi Horowitz Péter. – Igyekszünk is meglovagolni ezt a fajta versenyelőnyünket, ami, reméljük, idén még szembetűnőbb változásokat fog hozni a márka életében.

Amellett, hogy folyamatosan kísérleteznek új ízekkel, fontosnak tartják kiszereléseik rendszeres felülvizsgálatát is.

– Idén kommunikációnkban szeretnénk leginkább újításokat hozni és egy egységesebb, tisztább márkaképet szeretnénk kialakítani a fogyasztók fejében – beszél idei célkitűzéseikről az alapító-ügyvezető. – Ehhez bővítjük majd marketingmixünket, és olyan területeken is próbálgatjuk majd szárnyainkat, ahol korábban még nem tettük. Lesz például októberben egy PR-kampányunk, „Együtt a mellrák ellen”, mellyel Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítványt támogatjuk majd az olívaolajos tonhalunk értékesítéséből származó bevételünk egy részével.

Marketingkommunikációjukba igyekeznek ATL- és BTL-elemeket egyaránt beépíteni. Eszközeik célcsoportra szabottak.

– Természetesen a dinamikusan fejlődő online világban mi is kiemelt figyelmet fordítunk az online eszközök, azon belül is a social media használatára – hangsúlyozza Horowitz Péter. – Büszkék vagyunk arra, hogy Facebook csatornánkat alig egy év alatt több mint 17 000 ember kezdte el követni, és ez a szám egyre csak növekszik.

Újdonságok minden évben

Az In-Food 2000 Kft. a konzerv kategórián belül is a prémium termékek forgalmazója. A cég a Rio Mare mellett a Cirio márka magyarországi disztribútora is, mely a kiváló minőségű olasz paradicsomkonzerveiről híres.

– Mindkét brand esetében is az első féléves forgalmi adatokat tekintve két számjegyű növekedésről tudunk beszámolni, nőtt az igény a kategória termékei iránt – jelzi Balogh Zsóka.

Minden évben igyekeznek újdonságokkal előállni Az idén bevezetett 5 tagú Rio Mare grillezett makréla termékcsalád a Magyarországon is egyre kedveltebb grillételek egészséges választékát erősíti. Másik nagy innovációjuk a Paté termékcsaládhoz kapcsolódik: a Paté Soft, a Tubusos és a Paté Rustico termékpaletta kialakításával a Rio Mare igyekszik megoldást kínálni a teljes nap minden étkezésére.

– A Rio Mare termékek esetében kora tavasztól késő őszig folyamatosan jelen vagyunk a TV-képernyőn. Fontosnak tartjuk, hogy fogyasztóinkat folyamatosan tájékoztassuk új termékeinkről, innovációinkról, illetve az ATL-megjelenés a márkaismertség szempontjából is nagyon fontos – emeli ki a marketingvezető. – Hagyományosan a nyári időszakban jelentkezünk egy nagy nyereményjátékkal, de év közben több láncra szabott, exkluzív nyereményjátékot is szervezünk. A BTL eszközök terén is aktívak vagyunk egész évben, áruházi megjelenésekkel, POS-anyagokkal, kóstoltatásokkal, illetve az online és a közösségi média felületeken keresztül is kapcsolódunk a felhasználókhoz, ami várakozásokon felül népszerű a látogatók körében.

Erősödő márkahűség

A Szegedi Paprika Zrt. kizárólag hőkezeléssel, tartósítószer nélkül gyártja a termékeit. Az utóbbi években megnőtt a kereslet a hungarikumként jegyzett hízottliba- és kacsamájból előállított exkluzív készítményeik iránt.

– Az egészséges táplálkozást szem előtt tartva fokozatosan csökkentjük konzervjeink sótartalmát, valamint a több mint 40-féle Házias Ízek készételünket ízfokozómentesen készítjük – jelzi az innováció fő csapásirányát Józsáné Danyi Krisztina.

Tapasztalataik szerint az előző évhez képest csökken a piac promócióérzékenysége. Házias Ízek és Snack márkáik akción kívül is egyenletes forgalmat hoznak. Úgy látják, hogy az utóbbi években egyre inkább erősödik az a tendencia, hogy a fogyasztók a magasabb ár ellenére is a kínálatból inkább az ismert gyártói márkát választják.

– Házias Ízek márkanév alatt a készételkonzervek gyártásában jelenleg piacvezetők vagyunk, ennek ellenére folyamatosan bővítjük a kínálatot: legutóbb tésztás fogásokkal jelentünk meg – idézi fel a marketingmenedzser. – Snack pástétomaink és vagdaltjaink körét is szélesítjük.

Leginkább eladáshelyi reklámeszközökkel: display-kkel, plakáttal, szórólapokkal igyekeznek elérni a vásárlóikat, de jelen vannak online felületeken is. Idén egy 4 hónapos jótékonysági promócióban vesznek részt termékeikkel, melyek megvásárlásával az Országos Mentőszolgálat Alapítványt támogathatják a fogyasztók.

Új csomagolási megoldások a látóhatáron

– Továbbra is a prémium kategóriás termékek eladása növekszik – állapítja meg a GA FOOD forgalmi adataiból Ádám Attila. – A bio, diabetikus, laktóz- és gluténmentes termékek iránti kereslet nő, az egészségtudatos vásárlás hatására. Folyamatos termékfejlesztéssel, új brandek bevezetésével próbálunk megfelelni ennek az iránynak, mint ahogy csomagolóanyagainkat is igyekszünk modernizálni.

Hazánkban egyelőre az „easy open” nyitási rendszer használata jelenti a prémium csomagolást. Ugyanakkor tőlünk nyugatra már a visszazárható tasakos kiszerelésekben, alupack csomagolásokban jelennek meg a prémium termékek, hívja fel a figyelmet egy előbb-utóbb hozzánk is begyűrűző innovációra a kereskedelmi vezető.

– A promócióérzékenység nem csökkent a piacon – szögezi le. – Viszont eladási helyek tekintetében erőteljes eltolódás érezhető a diszkontok irányába. Ebben nagy segítségükre van, hogy a saját márkás termékeik specifikációja magasabb minőségű más csatornatípusokénál. Az alacsony árpontot magasabb minőséggel párosítva egyre több vásárlót hódítanak el a konkurenseiktől.

Színesedő marketingpaletta

A Hamé nagy tapasztalattal rendelkezik az innováció terén, mivel évente több új terméket is fejleszt. Ehhez többféle fogyasztói felmérést használnak, egyetemekkel és kutatóintézetek bevonásával fejlesztenek, többlépéses külső-belső kóstoltatással tesztelnek.


Fömötör Ilona
ügyvezető igazgató
Hamé Hungária

– Jelenleg az innováció fókuszában a hüvelyes/zöldséges és halas készítmények, valamint az új és praktikus pouch csomagolású gyümölcsös-zöldséges bébiételek állnak – árulja el Fömötör Ilona. – Ezekben a szegmensekben készítünk új termékeket a magyar piacra, amelyek mind összetételben, mind csomagolásban és designban ideálisak a mai modern fogyasztói életvitelnek.

A Hamé pástétomainak fő üzenete a „Gyorsan finomat”, amivel azt kommunikálják, hogy kevés időráfordítással is lehet az asztalon finom étel. Szükséges a jó csomagolás is, mellyel kényelmesen megoldható egy szabadban, munkahelyen töltött étkezés.

A Hamé bébiételei a gondoskodásról szólnak – „Gondoskodás minden kanálban” –, ötvözve az egészséges táplálkozást, a megbízható beltartalmi értékeket és kényelmes higiénikus csomagolást.

Marketingmunkájukban vegyesen használnak ATL- és BTL-eszközöket.

– Míg korábban az ATL-es eszközök, főként a televíziós és rádiós reklámok uralták a piacot, emellett mostanra a marketingkommunikációban egyre inkább teret hódítanak az online megjelenések is. Ennek előnyeit kihasználva tudatosan építjük egymásra kampányainkat – állapítja meg az ügyvezető. – Változatos hirdetéseket használunk az online marketingen belül: bannerhirdetések, hirdetések a Youtube-on, remarketing-kampányok. A BTL-eszközök hatékonysága is kiemelkedő. A pástétomok területén volume boost activityvel, in-store megjelenésekkel erősítjük a kategóriát. Bébiételeinkkel egész évben folyamatos a megjelenés különböző baba- és újszülöttcsomagokban, illetve babás rendezvényeken, például a Baba-mama expón.„Hamánek Nagykövet” kampányunkkal kóstoltatásokon keresztül véleményeket, tapasztalatokat gyűjtünk fogyasztóinktól, és követni tudjuk hosszú távú vásárlási szokásaikat is. Nyitottak vagyunk az újszerű kommunikációra, természetesen figyelembe véve a célcsoport szokásait.

Szalai L.

Kapcsolódó cikkeink