Bocuse d'Or csúcsgasztronómiai szakácsverseny Hévízen

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 06. 10:50

2011. május 4-én hosszabb egyeztetést követően a Bocuse d'Or Akadémia megrendezte első elődöntőjét Hévízen.
A világ legrangosabb szakácsversenyének az ötcsillagos Lotus Therme Hotel and Spa adott otthont, ahol a versenyzők összemérhették szakmai felkészültségüket.

A zsűriben a régióbeli, nagy szakmai múlttal rendelkező szakemberek vettek részt, akik szakszerű munkájukkal járultak hozza a verseny sikeréhez. Zámbó Tibor (Hotel Carbona – Vendéglátás Igazgató) a zsűri elnöke, a versenyt követő értékelésében elmondta, hogy a magyar gasztronómia megújulása elkezdődött és egyúttal örömét fejezte ki a versenyzők nivós munkái okán. A zsűri további tagjai voltak: Miklós Beatrix (Hotel Kis Helikon), Borda Attila (Hotel Spirit), Daniel Labrosse (Chez Daniel), Tatár Attila (Lotus Therme Hotel and Spa) és Kreil Vilmos (Magyar Bocsue d'Or Akadémia).

Kreil Vilmos, az Akadémia elnöke elmondta, hogy idén több újítás is bevezetésre került a versenyen. Például a versenyzők munkáit a helyszínen megjelent közönség is testközelből megnézheti, sőt a szerencsések meg is kóstolhatnak egy-egy versenymunkát, mindezt azért, hogy a Bocuse d'Or-t még közelebb hozzák mindenkihez. További újítás, hogy a versenyzőket a zsűri a kóstolást követően meghallgatja, illetve néhány kérdést tesz fel a munkájával kapcsolatban. Erre azért van szükség, hogy a versenyzők kommunikációs készségét, megjelenését, kiállását vizsgálják meg. „Hiszen túl azon, hogy a legjobb szakácsot keressük, elengedhetetlenül szükséges, hogy a végső megmérettetésen kiválasztott séf, a munkáján túl méltó módon képviselje Magyarországot az elkövetkezendő másfél évben, a nemzetközi megjelenések, versenyek, sajtótájékoztatók, világhírű séfekkel való találkozások alkalmával.” – mondta.

Kepli József Hévíz Város Alpolgármestere, az Önkormányzat, mint fő támogató nevében elmondta, hogy a Bocuse d'Or verseny hévízi megrendezésével a város felkerült a magyar gasztronómia térképére. Az alpolgármester köszönetét fejezte ki a versenyzőknek, a zsűrinek, a szervezőknek, illetve a nagy létszámban megjelölt nézőközönségnek, valamint további támogatásáról biztosította az Akadémia megjelent képviselőit. Kepli úrnak abban a szerencsében is része volt, hogy a sokak szerint a legjobbnak minősített kreációt meg is kóstolhatta.

A versenyt Adamek Balázs séf és Fekete Dávid commis nyerte, akik a székesfehérvári Diófa Vendéglőből érkeztek, tehát ők már nyugodtan várhatják az őszi Bocuse d'Or Hungary döntőjét. A további versenyzők a kapott pontszámok alapján a többi elődöntő versenyzőinek eredményeivel összevetve juthatnak a döntőbe.

A Bocuse d'Or verseny kísérőeseménye a Magyar Szállodaszövetség kihelyezett ülése, valamint a Hungexpo Zrt. által szervezett Hoventa Regionál legnagyobb kiállítóinak megjelenése is.

Köszönjük a támogatást:

Hévíz Városa
Metro Vevőakadémia
Spritzzoso
La Gioiosa Prosecco

Kapcsolódó cikkeink