Bemutatjuk Budapest desszertjét idén!

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 09. 27. 07:42

A Veranda Cukiműhely Budapest aranyalmája elnevezésű süteménye lett idén Budapest desszertje. A linzer lapra helyezett giandujás-almás édesség először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolható meg a péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

A magyar csokoládégyártás az utóbbi évtizedben a világ élmezőnyébe sorakozott fel, ezt számos nemzetközi díj is visszaigazolja – mondta el a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (Csésze) keddi budapesti sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a Csésze elnöke, az Édes Napok főszervezője.

Mint hozzátette azonban, a magyar cukrászdáknak, édesség-manufaktúráknak óriási károkat okozott a koronavírus-járvány, most pedig az alapanyagok árának meredek emelkedése jelent számukra komoly problémát. Az Édes Napok legfontosabb célja részben ezért az, hogy felhívja a figyelmet ezekre a kézműves műhelyekre – jegyezte meg. A Csésze által kiírt Budapest desszertje pályázatról szólva Rebrus Csaba elmondta, hogy a nyertes sütemény hagyományosan az Édes Napokon kóstolható először.

A versenyben fontos szempont, hogy az édesség bárki által beszerezhető alapanyagokból készüljön, amelyek egész évben elérhetők. A két legfontosabb alapanyagot mindig az előző győztes határozhatja meg: idén ez az alma és a mogyoró volt. A zsűrizés anonim módon zajlott, a bírálók is csak a pontszámok összesítése után ismerték meg a győztes személyét.
Farkas Edina, a budapesti Veranda Cukiműhely elmondta, a Budapest aranyalmája elnevezésű sütemény egy linzer alapra helyezett mousse kocka. Ezt kívülről részben giandujás tejcsokoládéba forgatott mogyoró borítja. Belsejében almás betét rejtőzik, citrom curddel és narancsos-kávés krémmel, mindezt pedig giandujás tejcsokoládé mousse veszi körül.

Egy kóstoló a Szeretem A Csokit Blog jóvoltából:

MTI

Kapcsolódó cikkeink