Babfesztivált rendeznek a hétvégén Monokon

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 02. 11:21

Babos ételkülönlegességeket kóstolhatnak és ősi szakmákat űző mesteremberekkel is találkozhatnak azok, akik a hétvégén a monoki babfesztiválra látogatnak.

bableves

A rendezvény középpontjában a gasztronómia áll, ezen belül is a bab, amelynek a régi korokban sokkal nagyobb szerepe volt az étkezésben, mint manapság.

A szervezők ígérik: lesz nápolyi paradicsomos bableves és mexikói chilis bab, Jókai-bableves és babos-rétes, babfőzelék sült hagymával, sólet és többféle babsaláta, babbal töltött fűszeres rakott káposzta, füstölthalas babgulyás, amelynek receptje Lévai Ferenc haltermelő nevéhez fűződik. Ő lesz egyébként a zsűri egyik tagja a szombat délelőtti főzőversenynek, ahová az előzetes jelentkezések alapján több tucat csapatot várnak.

A szervezők összegzése felidézi: kevesebben tudják, hogy a ma termelt, kedvelt babfajták Amerikából származnak és a 16. században terjedtek el Európában, Magyarországra Nápoly érintésével hozták be a babot.

A monoki babfesztivál egy népmesének, a Monoki bablevesnek köszönheti létrejöttét, a fáma szerint az álruhás Mátyás király egy vadászata során bablevest evett Monokon, az étekért pedig diónyi arannyal fizetett.

A gasztronómia mellett népi mesterségek művelőivel, fazekasokkal, kovácsokkal, kádárokkal, gyékényfonókkal és fafaragókkal egyaránt találkozhatnak a Monokra látogatók, akiket számos zenei program is szórakoztat majd.

A fesztivál részletes programja a település honlapján, a www.monok.hu oldalon olvasható. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink