Az Európai Kereskedelem Napja: Egymásért és a Vásárlókért!

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 12. 06. 19:43

Tizenhetedik alkalommal került megrendezésre az Európai Kereskedelem Napja. A szervező VOSZ a hazai kereskedelmi ágazat helyzetének stratégiai fontosságára kívánta felhívni a figyelmet. Az Európai Kereskedelem Napján átadták a szakma legrangosabb elismeréseit is.

Az Európai Kereskedelem Napját a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tizenhét éve hagyományteremtő szándékkal indította útjára.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium részéről jelen volt a rendezvény szakmai védnöke, Cseresnyés Péter, kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár és Dobos Balázs gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár mint fővédnök.

Eppel János, VOSZ

Eppel János
elnök
VOSZ

Az ünnepségen elsőként Eppel János, a VOSZ elnöke köszönthette az egybegyűlteket, akit kereskedelmi-stratégiai szerepe miatt szintén részesítettek már Klauzál Gábor Elismerésben. Beszédében kitért a koronavírus kereskedelem területén is érzékelhető, hosszú távú hatásaira; úgymint a munkaerőhiányra és az ellátási láncokban, gyártásban, kínálatban problémákat okozó tényezőkre. Elnökként ígéretet tett, hogy a kereskedelmi szektor érdekeinek védelme továbbra is a VOSZ elsődleges küldetései közé fog tartozni.

Alkalmazkodva, digitalizálva

Krisán László, VOSZ

Krisán László
elnök
VOSZ kereskedelmi
tagozat

– Az esemény célja, hogy a figyelem középpontjába állítsa a kereskedelemben dolgozó több mint 500 ezer embert, amivel a szektor a legnagyobb foglalkoztató, emellett pedig a legmagasabb áfa- és adóbefizető is egyben. Sőt, a kereskedelmi szektor idén még inkább hozzájárult pozitív irányba kiugró számaival a magyar gazdaság fellendítéséhez: 2021. január–augusztusban a forgalom volumene (naptárhatástól megtisztított adatok szerint) 2,4%-kal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál – mondta el Krisán László, a VOSZ Kereskedelmi tagozatának elnöke.

Kiemelte: a COVID-19-járvány az elmúlt évtized legnagyobb sokkjával ütötte meg a világgazdaságot egy időben, egyszerre okozva kínálati és keresleti sokkot.

Azóta minden kereskedelmi piaci szereplő igyekszik alkalmazkodni, digitalizálni. A csomagküldő és internetes kiskereskedelmi forgalom volumene folytatva az évek óta tartó dinamikus, töretlen bővülést, 2020-ban 39%-kal nőtt, 1074 milliárd forintos forgalmat ért el, ennek eredményeként már 8,5%-os a részesedése a kiskereskedelemből, az eredmények még nemzetközi összevetésben is átlagon felülinek mondhatók. 2020-ban a teljes európai e-kereskedelem 757 milliárd euróra nőtt, ami 10%-os növekedés a 2019-es 690 milliárd euróhoz képest.

Cseresnyés Péter államtitkár kiemelte:

Cseresnyés Péter, ITM

Cseresnyés Péter
kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért
felelős államtitkár
ITM

– Hála a magyar gazdaság tartós növekedésének, a háztartásokban keletkező jövedelem folyamatos bővülésének, amelyhez hozzájárultak többek között az adókedvezmények (például a családi adókedvezmény is), a magyarországi kiskereskedelmi szereplők versengése már hosszú évek óta nem zéró összegű játék, hanem egy olyan mezőny, amelyben minden rátermett szereplő egymással párhuzamosan is képes a gyarapodásra.

Dobos Balázs, ITM

Dobos Balázs
gazdaságfejlesztésért
felelős helyettes államtitkár
ITM

Dobos Balázs egy átfogó képet adott a résztvevőknek a vállalatokat érintő stratégiai irányzatokról, rövid kitekintéssel a következő évekre, hazai és európai uniós tervekre vonatkozólag. Hangsúlyozta: a válságintézkedésekig az elmúlt években a magyar cégek, kkv-k termelékenysége gyorsabban nőtt, mint a V4-országokban, így a hosszú távú cél ennek újbóli elősegítése a fenntarthatóság, generációváltás és a digitalizáció megvalósításával.

Az ünnepség során jeles szakemberek folytattak kerekasztal-beszélgetést a kereskedelem aktuális kérdéseiről, problémáiról és a lehetséges megoldásokról. Többek között szóba került a kereskedelmi szakképzés, duális képzés, egyéni szervezeten belüli oktatási folyamatok és szövetségek állami, edukációs törekvései, a nyugdíjas munkaerő visszafoglalkoztatása és a nagyon magas szektoron belüli fluktuáció, valamint a digitalizációs lehetőségek és annak bizonyos határai is.

A panelbeszélgetésben részt vettek: Prosits Attila, moderátor (MBSZ – elnökségi tag, Gránit Pólus – stratégiai üzletfejlesztési igazgató), Neubauer Katalin (MNKSZ főtitkár), Berendi András (Roland Divatház Zrt. vezérigazgató), Maczelka Márk (OKSZ társelnök) és Tóth Géza (CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgató).

Az esemény médiapartnere volt a Trade magazin is. //

 

Az Európai Kereskedelem Napjának 2021. évi kitüntetettjei

Klauzál Gábor Elismerő Oklevél:

Dr. Komoróczki István, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség főtitkára

Kozsnyánszky Gyula, az Észak-Kelet Pro-Coop Zrt. cégvezetője

Simon Tamás, az INDOTEK Group retail divízió értékesítési igazgatója

Hajzók Gyula, az Öreg Duna Üzletház tulajdonosa

Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára

Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese

Pahola Géza, a Pahola és Pahola Kft. tulajdonos ügyvezetője

EKN, Klauzál díjasok

Magyar Kereskedelemért Nagydíj:

Graics István, a Pécs-COOP Zrt. boltvezetője

Hegedűsné Cseri Ildikó, a Móravárosi ABC egységvezetője

Horváth Ilona, a 6. sz. Várúti Vegyesbolt boltvezetője

Zimek Sándorné, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. főpénztárosa

Gaszner-Horváth Mariann, az Invitech ITC Services Zrt. szenior nemzetközi nagykereskedelmi menedzsere

Tóthné Skaliczki Annamária, az Auchan Magyarország Kft. cukrász csoportvezetője

Demel Edit, a dm Kft. eladó-pénztárosa

Vraukó Ilona Edit, az Élésker Kft. 100 ABC eladó-pénztárosa

Laknerfi-Korin Katalin, a Zwack Unicum Nyrt. országos kereskedelmi vezetője

EKN Magyar Kereskedelemért Nagydíj nyertesek

 

A fenti cikk a Trade magazin 2021/12-01. számában is megjelent.

Kapcsolódó cikkeink