Az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szerző: STA Dátum: 2024. 05. 02. 09:00

Az Agrárminisztérium a jövőben is elkötelezett az ágazat segítése mellett, a magyar állattenyésztők és állattartók számára uniós összehasonlításban a legnagyobb számú támogatási jogcím áll rendelkezésre − közölte Farkas Sándor, a tárca miniszterhelyettese a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár csütörtöki megnyitóján, Hódmezővásárhelyen.

(Fotó: AM/Pelsőczy Csaba)

Farkas Sándor köszöntő beszédében kiemelte, hogy a mezőgazdaságban tartósan és erősen fúj a brüsszeli ellenszél, ami intenzív támadásokat és pofonokat jelent az állattenyésztés számára. A szakmaiatlanság, a tudományos megalapozottság hiánya lett a trend. A közösségi médiafelületeken, a fősodrú médiában pedig a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében történő támadás vált általánossá, mindezzel hiteltelenítve a gazdálkodók tevékenységét és hozzájárulva a fogyasztók megtévesztéséhez is. „Politikát csináltak az agrárium, az állattartás ellen Európa jó részén” − fűzte hozzá, majd hangsúlyozta: a magyar agrárkormányzat azonban tudatos politikájával a nehéz időkben is segítette és segíti a jövőben is a gazdálkodókat. Rávilágított, hogy a tavaly indult uniós támogatási ciklus minden korábbinál több zöld célokat előnyben részesítő termeléskorlátozást és adminisztratív terhet ró a termelőkre és a támogatási rendszert működtető intézményrendszerre. Mindez lassítja a támogatásokhoz való hozzáférést akkor, amikor a jövedelmezőségben és fejlesztésekben a támogatások szerepe felértékelődött. Ismertette, hogy idén tavasszal 400 milliárd forintos keretösszeggel jelennek meg azok a beruházási pályázatok, amelyek az állattartáshoz, takarmány-feldolgozáshoz vagy éppen az állati termékeket előállító élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódnak. A már elérhető és idén megnyíló pályázatok folytatják a 2021-ben megkezdett modernizációs programunkat, és minden piaci szereplő számára, a legkisebbektől a legnagyobbakig lehetőséget teremtenek hatékonyságuk növelésére vagy több lábon állásuk megteremtésére.

Két, teljesen új intézkedéssel is támogatja a hazai állattenyésztés fenntarthatóságát az Agrárminisztérium

Megjelent ugyanis az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem kompenzációs kifizetésére és a húshasznú szarvasmarha állatjóléti támogatására kiírt vidékfejlesztési pályázat – sorolta a miniszterhelyettes. A Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően az elmúlt 10 évben 110 felhívás keretében 390 ezer nyertes pályázatról számolt be. Ezen belül, az adatok szerint a 2020 őszén és 2021-ben meghirdetett állattartáshoz kapcsolódó beruházási pályázati felhívások keretében csaknem 3700 állattartói kérelem nyert el kisebb-nagyobb forrásokat telepe fejlesztésére, ami 532 milliárd forint odaítélt támogatást jelent. Ez a fejlesztési csomag a rendszerváltozás utáni Magyarország legnagyobb állattartás technológiai fejlesztésére irányuló programja. Farkas Sándor végül arra biztatta a gazdákat, hogy 2024-ben is merjék megragadni a lehetőségeket, hogy állattenyésztésünk az évszázados hagyományainkhoz méltó helyére kerüljön.

AM

Kapcsolódó cikkeink