Az agrártudományok kulcsfontosságúak Magyarországnak
Magyarország agrárország, ezért az agrártudományok kulcsfontosságúak az ország és a nemzet számára – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Kaposváron kedden.
Feldman Zsolt az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Agrártudományi Szekciójának megnyitóján hangsúlyozta, hogy az agrártudományokkal foglalkozó diákok munkája, gondolatai, tudása adja azt az alapot, amelyre az ágazat építhet a jövőben. Az a tudástőke, amit az agrár-felsőoktatás felhalmozott az elmúlt évtizedekben, és amelynek megerősítésén dolgozunk, általatok, veletek lesz beváltható – mondta hallgatóságának. Felhívta ugyanakkor a diákok figyelmét, hogy a tehetség, amellyel ide eljutottak, „akkor működik”, ha van mögötte kreativitás, dinamizmus, kíváncsi attitűd. „Kívánom, hogy a legjobbak akarjatok lenni abban, amit csináltok, a szakmának, a világnak akkor tudtok a hasznára válni, ha ez megvan bennetek – mondta. Feldman Zsolt kitért arra is, hogy a műszaki tudományok mellett az agrártudományok területe ad leginkább lehetőséget „két lábbal a földön járni”, mert ez a szakma a „földben gyökerezik, növényekkel, állatokkal, talajjal, vízzel dolgozik”.
Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem rektora elmondta, Kaposvár utoljára húsz évvel ezelőtt adott otthont az OTDK Agrártudományi Szekciójának
Az agrárpályára készülő legtehetségesebb hallgatókat fogadó idei háromnapos rendezvényre 23 magyar felsőoktatási intézményből 284 pályamunkát neveztek, amelyeket 29 szakmai tagozatban mutatnak be a diákok. „Közel háromnegyed évszázados mozgalmunkat méltán nevezhetjük hungarikumnak, hiszen a tudományos diákkör évtizedeken át nemzetközi kitekintésben is az egyetlen olyan formája volt a főiskolai és egyetemi éveknek, amely az öntevékenységre, mester és tanítvány partnerségére építve támogatta versennyel a tehetségek kibontakozását” – hangoztatta.
Rengetegen jelentkeztek az OTDK-ra
Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke közölte: az OTDK-t hagyományosan 16 szekcióban szervezik párhuzamosan. „Ez Magyarország legnagyobb egybefüggő tudományos rendezvénye, idén több mint 14 ezer dolgozat közül került ki az a mintegy 5 ezer, amelyet a 16 szekcióban neveztek, az előadó diákok, a felkészítők és bírálók száma együttesen eléri a 13-14 ezret – fűzte hozzá. Mátyus László, az OTDT élettudományokért felelős alelnöke azt hangsúlyozta, minden, a tudományos diákköri konferenciára érkezett diák nyertes. Már akkor győztek, amikor más tevékenység helyett a tudományos diákkört választották, csatlakoztak egy műhelyhez, választottak mentort, megismerkedtek a tudomány művelésének módszertanával, megtanulták a világ körülöttünk zajló eseményinek értékeléséhez szükséges kritikus szemléletet. Úgy vélte: aki tudományos diákkörhöz csatlakozott, akkor is, ha nem kutatóként folytatja pályáját, lényegesen jobb szakember lesz, mint azok, akiknek ez nem adatott meg.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A vidékfejlesztési források hatékony felhasználásával megújulhat a hazai állattenyésztés
A hazai állattenyésztést sújtó problémák enyhítésére, az ágazat versenyképességének javításra…
Tovább olvasom >A legrangosabb pálinkaverseny
Június végén a Magyar Tudományos Akadémián zajlott a májusban Csopakon…
Tovább olvasom >Hatalmas érdeklődéssel zárult idén is a hungarikum pályázat
Töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, az Agrárminisztérium és a Hungarikum…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság egy évvel elhalasztaná az EUDR bevezetését
Tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Erdőirtás-mentes…
Tovább olvasom >Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb,…
Tovább olvasom >Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól
Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország…
Tovább olvasom >