Az agrárkamara és a Magosz mutagenezissel kapcsolatos kutatásokat tart szükségesnek

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 07. 30. 11:12

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szükségesnek tartja a mutagenezissel kapcsolatos tudományos kutatások, kockázatfelmérések mielőbbi lefolytatását az emberi egészséget, környezetet érő esetleges káros hatások kiküszöbölése érdekében – közölte a két agrárszervezet közös közleményben hétfőn az MTI-vel.

 

A NAK és a Magosz hétfőn Dunaharasztiban tartott közös országos elnökségi ülésén állásfoglalást fogadott el az Európai Unió Bírósága mutagenezisről hozott döntésével kapcsolatban. Az Európai Unió Bírósága 2018. július 25-én közzétett ítélete szerint a mutagenezis útján nyert szervezetek GMO-knak (genetikailag módosított élőlényeknek) minősülnek, főszabályként vonatkoznak rájuk a GMO-król szóló irányelvben szereplő kötelezettségek.
A két agrárszervezet hangsúlyozta, egyetértenek az elővigyázatosság elvének alkalmazásával, álláspontjuk szerint megfelelő kockázatértékelés nélkül nem szabad az ilyen módszerekkel létrehozott termékek forgalmazását megengedni.
A közleményben kiemelték, a tudományos kutatások, kockázatfelmérések lefolytatásának elmaradásával az ország azt kockáztatja, hogy elszigeteli az európai és a hazai mezőgazdaságot az innovatív fejlesztések előnyeitől, szemben a világ többi részével, illetve elveszítheti a kutatási kapacitásokat.
Magyarország a világ 6. legnagyobb vetőmag exportőre, a joggyakorlat bármilyen irányú alakulásától függetlenül szükségesnek tartják a hazai kutatásfejlesztési támogatás növelését a gazdálkodóknak szükséges jó minőségű, biztonságos vetőmag biztosításához, a meglévő pozíció fenntartásához – közölte a NAK és a Magosz. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink