Az agrárkamara a határon túlra is kiterjesztené a falugazdász-hálózatot

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 18. 11:10

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumán (KEF) határon túli szakmai támogató hálózat kiépítésére tett javaslatot – közölte a NAK az MTI-vel.

buza2

A pénteken véget ért kétnapos lajosmizsei fórumon a tagok támogatták a javaslatot.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a közlemény szerint elmondta: a kezdetben mintegy 20 falugazdásszal induló hálózat legfőbb célja, hogy hatékonyan segítse a határon túli gazdákat az agrár- és vidékfejlesztés terén. Ez elsősorban a szakmai információk átadására, regionális mezőgazdasági rendezvények, fórumok megszervezésére, illetve üzleti támogatási lehetőségek feltérképezésre irányulna. A kamara a KEF tagszervezeteivel összefogva keresi a hálózat létrehozásához és működtetéséhez szükséges forrásokat – tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy a NAK sikeresen üzemelteti a falugazdász-hálózatot, amely egységes keretek között az ország minden pontján segíti a gazdálkodók munkáját. A kamara a meglévő szolgáltatási és tudásbázisra építve, a KEF keretei között egy hasonló, határon túli, szakmai támogató hálózat kiépítését javasolja.

A KEF-tagok az ülésen megvitatták, hogy az Európai Unió jogi keretei között miként lennének szabályozhatók a mezőgazdaság jövője szempontjából kulcsfontosságú földtulajdoni és földhasználati kérdések. Úgy vélték, az Európai Bizottság nem ad megfelelő válaszokat a problémákra, emellett földkérdésben is csak az új tagállamokkal szemben végez átfogó vizsgálatokat és eljárásokat. A KEF támogatja a kamarát abban, hogy mérlegelje az összes uniós jog által biztosított lehetőség igénybevételét – köztük az illetékes európai ombudsman megkeresését és petíció benyújtását – a megkülönböztető gyakorlat megváltoztatása érdekében. A KEF tagjai európai polgári kezdeményezés keretében javasolják az uniós keretrendszer olyan irányú módosítását, ami földkérdésben jobban figyelembe venné a mezőgazdaságból élők érdekeit. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink