Átdátumozott élelmiszereket találtak egy Bács-Kiskun megyei raktárban
Lejárt, átdátumozott és hamisított élelmiszereket találtak egy szlovák cég által bérelt Bács-Kiskun megyei raktárban – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint az adóhatóság Bács-Kiskun megyei pénzügyőrei rendőrökkel együtt nagy mennyiségű élelmiszert találtak egy fülöpjakabi raktárban, ezért azonnal értesítették a megyei kormányhivatal élelmiszerbiztonsági szakembereit. Ők megállapították, hogy a raktárnak nincs engedélye élelmiszertárolásra, emellett higiéniai állapota sem felelt meg az előírásoknak: nagy mennyiségű egér- és madárürülék volt az ingatlanban.
A hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatóságának munkatársai a legnagyobb mennyiségben 2014 júniusában lejárt, Alete Kinder Keks nevű terméket találtak a raktárban. A Nébih szakemberei megállapították, hogy az elkövetők az eredeti dátumot 2015. júniusra módosították. A helyszínen a hamisításra használt eszközöket is megtalálták és lefoglalták. A raktárban más termékeket is hamisítottak, a szakemberek 132 raklapnyi kávét, édesipari terméket és energiaitalt foglaltak le.
Kiemelték: a bérlő cég részéről nem jelent meg képviselő, így a vizsgálat jelenlegi szakaszában nem lehet megállapítani, hogy került-e már forgalomba a hamisított termékekből. Felhívták a figyelmet arra: bár a termékeket átcímkézték, a papírdobozon belül, a fóliacsomagoláson még az eredeti 06/2014-es dátum van. A hatóság arra kérte a vásárlókat, hogy amennyiben hamisított termék került a birtokukba, azt jelentsék a Nébih zöld számán (06-80/263-244). (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: penészes táplákékkiegészítőt vontak ki a forgalomból
Penészgombák és Bacillus cereus spórás baktérium jelenléte miatt kivonta a…
Tovább olvasom >Növényvédelmi gépek és permetező drónok kötelező típusminősítése
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a növényvédelmi gépeket –…
Tovább olvasom >Állást hirdető vendéglátóhelyeket vizsgált a NAV, nem voltak bejelentve a dolgozók
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >A brit Co-opban terjeszkedik a Beyond Meat
A Beyond Meat növényi alapú alternatívái már az Egyesült Királyság…
Tovább olvasom >Új kutatás-fejlesztési központot hoz létre a svéd Essity
A svéd Essity új higiéniai papírtermékekre szakosodó kutatás-fejlesztési központba invesztál…
Tovább olvasom >