Alkotmánymódosítást sürget a német kiskereskedelmi szövetség a vasárnapi zárva tartás szabályai miatt

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 02. 03. 11:05

Módosítani kell a német alaptörvényt az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló szabályozás miatt – mondta a németországi kereskedelmi vállalkozások országos szövetségének (Handelsverband Deutschland – HDE) vezetője egy pénteki lapinterjúban.

Miközben az online kiskereskedelem robbanásszerűen növekedik, a hagyományos boltok hálózata folyamatosan zsugorodik, így 2010 óta országszerte csaknem 40 ezer üzletet kellett végleg bezárni – húzta alá Josef Sanktjohanser, hozzátéve, hogy „ahol halódik a kiskereskedelem, ott a belváros egésze megrendül”.
A folyamat feltartóztatásához az ingatlanfejlesztők beruházási hajlandósága mellett jobb politikai keretfeltételek is kellenek. Az engedélyezési eljárások felgyorsításától a vasárnapi zárva tartás szabályozásának átalakításáig egy sor ügyben lépéseket kell tenni – mondta.
A vasárnapi zárva tartásról az alaptörvényben rögzített alapszabály – miszerint a vasárnap a pihenés és az úgynevezett lelki emelkedettség napja – a weimari köztársaság idejéből származik. Azonban „az idők változnak, és az emberek is” – hangoztatta a HDE elnöke.
Arra a felvetésre, hogy a közvélemény-kutatások szerint a lakosság többsége ellenzi az üzletek vasárnapi nyitva tartását, megjegyezte, hogy ennek ellenére „tömegek özönlenek” a belvárosokba, amikor mégis nyitva vannak az üzletek vasárnap.
Ez is azt jelenti, hogy a világ változik, és erre reagálnia kell a politikának, különben tovább folytatódik a városközpontok hanyatlása, és egyedül az online kiskereskedelem szereplői járnak jól – fejtette ki Josef Sanktjohanser.
Az egykori Nyugat-Németországban 1956-ban hoztak törvényt az üzletek nyitva tartásáról. Az előírás szerint hétfőtől péntekig 7-től 18.30-ig, szombaton 7-től 14 óráig tarthatnak nyitva a boltok, vasárnap és a hivatalos ünnepnapokon pedig az alaptörvény előírásának megfelelően kötelező zárva tartani. Azóta valamennyi módosítás a nyitvatartási idő növekedése felé mutatott, és megjelent a vasárnapi nyitva tartás lehetősége is, de csak a főszabályként eltérő, rendkívüli esetként.
A törvényt először 1957-ben módosították, akkor engedélyezték, hogy az üzletek minden hónap első szombatján 18 óráig tartsanak nyitva.
A következő, 1960-as módosítással bevezették, hogy a négy ádventi szombaton 18 óráig tarthatnak nyitva az üzletek, 1989-ben pedig bevezették a szolgáltatói estének (Dienstleistungsabend) is nevezett hosszú csütörtököt, ami azt jelentette, hogy 18.30 helyett 20.30-kor van záróra.
Az ország újraegyesítése után ismét napirendre került az ügy, és 1996-ban jelentősen meghosszabbították a lehetséges nyitvatartási időt, bevezették, hogy hétfőtől péntekig 6-tól 20 óráig, szombaton 6-tól 16 óráig tarthatnak nyitva az üzleteket, majd 2003-ban egy újabb törvénymódosítással engedélyezték, hogy szombaton is 20 óráig tarthassanak nyitva a boltok.
A szövetségi rendszer reformjának részeként 2006-ban tartományi hatáskörbe utalták a nyitva tartás szabályozását. Azóta tartományonként némileg eltérő szabályozás alakult ki, de szinte országszerte jellemző a vasárnapi nyitva tartás intézményének megjelenése.
Elsőként Berlinben vezették be, hogy az üzletek meghatározott vasárnapokon nyitva tarthatnak 13 és 18 óra között. Általában évente 8 ilyen vasárnapot jelölt ki a tartományi rangú főváros vezetése, rendre jelentős ünnepnapokhoz vagy nagyszabású eseményekhez időzítve. Így például a világ legnagyobb legnagyobb elektronikai vására (IFA), vagy az ugyancsak a világ legnagyobbjaként számon tartott mezőgazdasági szakkiállítás, a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche) idejére eső vasárnap nyitva tarthatnak a boltok délután. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink