Áfacsökkentést szeretnének a fürdőszolgáltatók is

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 16. 10:40

A fürdőszolgáltatások áfájának 18 százalékra csökkentését szorgalmazták a Magyar Fürdőszövetség (MF) tagjai szerdán Hévízen kezdődött közgyűlésükön.

furdo10

Czeglédi Gyula, a mintegy 200 tagot számláló MF ügyvezető elnöke – egyben a hajdúszoboszlói fürdőkomplexum igazgatója – a közgyűlés előtt arról számolt be, hogy kormányzati szintre is eljuttatták javaslatukat. Szeretnék elérni, hogy az Európában egyedülállóan magas, 27 százalékos áfakulcsot 18 százalékra mérsékeljék, hogy a szálláshelyek, a vendéglátás és a turisztikai attrakciók – ezen belül a nagy hozzáadott értéket jelentő fürdőszolgáltatás – a jövőben azonos áfabesorolás alá kerüljön.
A szövetség gazdasági szakbizottsága már elkészítette tanulmányát, amelyet decemberben egy szakcég által készített újabb tanulmánnyal egészítenek ki, hogy felvetésüket kormányelőterjesztésként is be lehessen nyújtani – jelezte a szövetség ügyvezető elnöke.
Kitért arra is, hogy a legutóbb májusban, Algyőn tartott közgyűlésükön döntöttek arról, hogy határozottabban kívánnak kiállni a fürdőszakma érdekében, mert úgy ítélik meg, hogy az utóbbi két évtized jelentős fejlesztései ellenére az üzemeltetéssel, működtetéssel kapcsolatban több megoldatlan probléma is van.
Ide sorolta, hogy a fürdők üzemeltetésére, működtetésére szóló rendelet módosítása régóta várat magára, holott ennek a szakmai egyeztetése már januárban megtörtént.
A másik törekvésük, hogy 20 százalékkal emelkedjen a gyógyfürdőkben nyújtott egészségügyi szolgáltatások OEP-támogatása. A jelenleg évente 4,2 milliárd forintos támogatás összege legutóbb 2012-ben változott, akkor 5 százalékos emelés történt. A kezelésekhez biztosított támogatás azonban csupán az önköltség egyharmadát fedezi, a különbözetet a páciensek térítési díjként fizetik meg, de ha ez utóbbi összeget a költségek növekedése miatt megemelik, sok rászoruló nem tudna élni ezzel a gyógyászati lehetőséggel – mondta a fürdőszövetség ügyvezető elnöke.
Czeglédi Gyula hozzátette, hogy az állami egészségügyben elindult bérfelzárkóztatás után nagy feszültségeket okozhat, ha a fürdőszakma képviselői lemaradnak. A költségek növekedése miatt csökkenhet a páciensek száma, ami a már most is meglévő munkaerőhiányt még tovább növelheti – vélekedett. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink