Tag "fürdők"

Turisztikai ügynökség: forgalomélénkítő kampánnyal segítik a fürdőket

Forgalomélénkítő kampánnyal segíti a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a fürdőket: „Kikapcsol, gyógyít, feltölt” – ezzel a szlogennel indították el a napokban a legújabb, az ország gyógyfürdőit a középpontba állító belföldi...

Tovább olvasom

Az idén nyáron 32 százalékkal nőtt a vendégforgalom a budapesti fürdőkben

Az idén nyáron a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. által üzemeltetett fürdők és strandok 773 ezer vendéget fogadtak, 32 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – mondta...

Tovább olvasom

Ütemezett nyitás a budapesti fürdőkben

Ütemezett nyitás kezdődik a budapesti fürdőkben, első lépcsőben a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitják meg kapuikat május 1-jén – közölte...

Tovább olvasom

Újraindítási akciótervet készített a Fürdőszövetség

Újraindítási akciótervet készített a Magyar Fürdőszövetség; a programjukban a kormánytól azt kérik, hogy az újraindítási gyorskölcsönt terjesszék ki a fürdőkre. A szövetség MTI-nek küldött közleménye szerint a 14 pontos Fürdő...

Tovább olvasom

Fürdőszövetség: válságban vannak a magyarországi fürdők

Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány miatt a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte csaknem ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek a cégek 2021 márciusáig,...

Tovább olvasom

Fürdőszövetség: szombaton rendezik a 11. Strandok éjszakáját

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére július 25-én rendezik meg az idei Strandok éjszakáját, országszerte több mint 30 strandon várják az éjszakai fürdőzőket – közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.   A...

Tovább olvasom

Ütemezetten nyitnak ki a budapesti fürdők július közepéig

A budapesti fürdőket üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. ütemezetten nyitja a fürdőket július közepéig; július elseje szerdától a Széchenyi és a Rudas fürdők újra várják a vendégeket kedvezményes...

Tovább olvasom

Fürdőszövetség: jövő nyárig biztosan nem szűnnek meg teljesen a korlátozások a fürdőkben

A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek...

Tovább olvasom

A fürdők pünkösdi nyitása a reális és biztonságos a fürdőszövetség szerint

A Magyar Fürdőszövetség arra kéri a magyarországi fürdők üzemeltetőit, hogy higgadtan értelmezzék a kijárási korlátozás hétfőn életbe léptetett enyhítését, és várják meg a kormányzati részletszabályokat a létesítmények felelős megnyitásához. A...

Tovább olvasom

Javaslatcsomagot dolgozott ki a fürdőágazat újraindításához a fürdőszövetség

Javaslatcsomagot dolgozott ki a fürdőágazat koronavírus-járványt követő újraindításához a Magyar Fürdőszövetség, amelyet a gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódva eljuttattak a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, és két minisztériumnak – mondta Boros László Attila, a...

Tovább olvasom

Rekordév volt 2019 a budapesti fürdőkben

A Budapest Gyógyfürdői (BGYH) Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat 2019-ben több mint 5 millió vendég kereste fel, ami az előző évi forgalomhoz képest közel 13 százalékos növekedést jelent –...

Tovább olvasom

ITM: az aquaparkok, strandok döntő többsége biztonságos

Országszerte 168 helyszínen 853 vízi élményeszköz üzemeltetési körülményeit ellenőrizték strandokon, fürdőkben, aquaparkokban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálaton, ezek kevesebb, mint tizedének használatát kellett ideiglenesen megtiltani a...

Tovább olvasom

Több mint negyven fürdő vesz részt a Strandok éjszakáján

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját, a 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte – mondta el a szentendrei V-8 Uszoda és Szabadidő Központban tartott keddi...

Tovább olvasom

Csökkenő létszám mellett nőtt a fürdők árbevétele tavaly

A magyarországi fürdőüzemeltető társaságok összes nettó árbevétele 9,1 százalékkal, a fürdőszolgáltatásokból származó árbevétele 7,5 százalékkal nőtt tavaly 2017-hez képest, miközben a fürdőszolgáltatásban foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3,5 százalékkal csökkent egy év...

Tovább olvasom

Fürdőszövetség: országszerte sokan látogatják a fürdőket

Többen fürdőznek, országszerte magas a fürdők látogatottsága, sok a belföldi és külföldi vendég – számolt be Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke az MTI érdeklődésére kedden. Ha az időjárás...

Tovább olvasom

Korszerűbb fürdők kellenek

Már nincs szükség kapacitásbővítésre a magyarországi fürdőágazatban, annál inkább a drágán működő létesítmények energetikai korszerűsítésére, környezettudatossá tételére és szolgáltatási színvonaluk emelésére – válaszolta a Világgazdaság kérdésére a Magyar Fürdőszövetség új...

Tovább olvasom

A tavalyihoz hasonló vendégforgalmat várnak a budapesti strandokon

A Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. vezérigazgatója abban bízik, hogy megismétlik a tavalyi 4,2 milliós vendégforgalmat, noha kevésbé jó nyárra számítanak, mint az előző évben. Szőke László az M1 aktuális...

Tovább olvasom

Több mint 15 százalékkal nőtt a vendégforgalom a budapesti fürdőkben

Több mint 15 százalékkal nőtt a budapesti fürdők vendégforgalma idén az első tíz hónapban az előző év azonos időszakához képest, január és október között több mint 3,5 millióan fürödtek a...

Tovább olvasom

Több mint 30 fürdő vesz részt a Magyar fürdőkultúra napja rendezvényein

A Magyar Fürdőszövetség több mint 30 tagja vesz részt a Magyar fürdőkultúra napján, amelyet már öt éve minden évben október második szombatján, az idén október 14-én tartanak – mondta Hegyi...

Tovább olvasom

Kiemelkedően teljesítenek a budapesti fürdők

Kiemelkedően teljesítenek a budapesti fürdők az idei szezonban a tavalyi évhez képest, a rendkívüli augusztusi hőségben rekordokat döntött a fővárosi fürdők forgalma – mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és...

Tovább olvasom

Jelentősen nőtt a budapesti fürdők forgalma

Jelentősen nőtt a budapesti fürdők forgalma a hőségben, kedden és szerdán a 11 strandon több mint 46 ezren fürödtek – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI érdeklődésére....

Tovább olvasom

Fürdőszövetség: nőttek a magyarországi fürdők bevételei tavaly

A Magyar Fürdőszövetség adatai szerint 8 százalékkal magasabb árbevételt értek el a szövetség tagjai közé tartozó fürdők tavaly, az összes fürdőben a növekedés 3 százalék körül alakult. Az árak az...

Tovább olvasom

A víz világnapja: több mint két tucat fürdő csatlakozott az országos rendezvénysorozathoz

Több mint 30 magyar fürdő csatlakozott A víz világnapjához, vasárnap vagy március 22-én, szerdán az ország több pontján várják a fürdők rendezvényekkel, oktató- és szabadidős programokkal, gyógyvízkóstolással a vendégeket. A...

Tovább olvasom

Áfacsökkentést szeretnének a fürdőszolgáltatók is

A fürdőszolgáltatások áfájának 18 százalékra csökkentését szorgalmazták a Magyar Fürdőszövetség (MF) tagjai szerdán Hévízen kezdődött közgyűlésükön. Czeglédi Gyula, a mintegy 200 tagot számláló MF ügyvezető elnöke – egyben a hajdúszoboszlói...

Tovább olvasom

Nőttek a magyarországi fürdők bevételei a nyári szezonban

A Magyar Fürdőszövetség előzetes adatai szerint az idei nyári főszezonban két százalékkal magasabb árbevételt értek el a magyarországi fürdők, miközben a vendégforgalom a múlt évhez hasonlóan alakult. A szövetség szeretné...

Tovább olvasom

ÁNTSZ: folyik a nagy medencevizsgálat

A szezon kezdetéig a szezonálisan üzemelő medencés közfürdők csaknem felét ellenőrizték, a júniusban nyitók vizsgálata pedig folyamatos – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala hétfőn...

Tovább olvasom

Tíz százalék felett nőtt a fürdők bevétele tavaly

Tavaly a magyarországi fürdők üzemeltetői átlagosan 12,5 százalékos árbevétel-növekedést értek el az előző évhez képest, az átlagárak 5,1 százalékos növekedése mellett – derül ki a Magyar Fürdőszövetség tavalyi évet összefoglaló...

Tovább olvasom

Jó évet zártak a fővárosi fürdők

Jó évet zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., tavaly csaknem 4 millióan keresték fel a fővárosi fürdőket – mondta Czinege Szilvia, a cég marketingigazgatója. Mint elmondta: 2014-ben 3,5 millió,...

Tovább olvasom

Jó évet zárhatnak a magyarországi fürdők

Jó évet zárhatnak a magyarországi fürdők, vendégforgalmuk a tavalyi 37,9 millió után elérheti a 40 milliót – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Harkányban. Ruszinkó Ádám a...

Tovább olvasom
Oldal