A Z-generációsoknak fontosabb, hogy papíron tervezzék meg céljaikat, mint a 45 feletti korosztálynak
Jobban fókuszálunk és sikeresebbek vagyunk az újévi fogadalmaink megtartásában, ha papíron látjuk őket – derült ki az Epson nemzetközi, reprezentatív kutatásából. A megkérdezettek fele szerint a kinyomtatott motivációs üzeneteket nehezebb megkerülni, mint a digitális értesítéseket, épp ezért hatékonyabban támogatják a fejlődésünket.

Jobb, ha kinyomtatjuk
Tízből hat embert jobban motivál a testedzésre egy kinyomtatott kép vagy motivációs idézet, mint egy applikációból jövő értesítés. Ennek okaként az Epson felmérésében résztvevők több tényezőt is megjelöltek: 50 százalékuk szerint a papíralapú üzenetek feltűnőbbek, 41 százalékukat jobban segítik a koncentrációban, 41 százalékuk pedig nehezebben hagyja őket figyelmen kívül, mint a digitális tartalmakat.
A megkérdezettek 23 százaléka úgy véli, hogy a telefonos értesítések görgetés közben elvesznek az online tér zajában. Érdekes módon a 25 év alattiaknak nagyobb szükségük van arra, hogy papíron is viszontláthassák a céljaikat, ezáltal kézzelfoghatóbbá tegyék őket. Az ebbe a korosztályba tartozó válaszadók 32 százaléka vallotta, hogy használ valamilyen papíralapú motivációs eszközt, miközben a 45 felettieknek csupán 12 százaléka mondta ugyanezt.
Leanne Hall klinikai pszichológus és egészségügyi coach szerint jobban tudunk összepontosítani a céljainkra, ha kézzelfoghatóvá tesszük őket:
„A terveink leírása és kinyomtatása egyrészt nagyobb elszámoltathatóságot biztosít, másrészt elégedettséggel tölt el, amikor kipipálunk vagy lehúzunk egy tételt a listánkról. Még jobb, ha látványos helyre tesszük a motivációs táblánkat, ahol a szeretteink is láthatják, mert így ők is segíthetnek az összpontosításban, és velünk együtt ünnepelhetik a sikereinket.”
Hall szerint könnyebben szem elől téveszthetjük a célunkat, ha csak digitális emlékeztetőkre hagyatkozunk. Az értesítéseket ugyanis egyszerűbb kikapcsolni, mint megsemmisíteni és kidobni egy nyomtatott listát. „A kézzelfogható vizuális táblák tartalmát könnyebben fel tudjuk idézni, amikor szükségünk van plusz motivációra, mert könnyebben hozzáférhetők és ezáltal hatékonyabbak, mintha a telefonunkon vagy más készülékünkön kellene keresgélnünk” – mondja a szakember.
„Érdekes, hogy komolyabban vesszük a saját céljainkat, ha nyomtatásban látjuk őket”
– teszi hozzá Fábián Miklós, az Epson Magyarország kereskedelmi vezetője.
„Szerencsére manapság már vannak olyan otthoni nyomtatási technológiák, amelyekkel sok időt és pénzt is megspórolhatunk, így teljes mértékben a tervünkre összpontosíthatunk.”
Az Epson EcoTank nyomtatója hatékonyan támogathatja céljaink megvalósítását, mert különösen gazdaságos és környezetkímélő módon nyomtathatunk vele dokumentumokat és fotókat is. Ezekkel a modellekkel a nyomtatási költségek akár 90 százalékát is megtakaríthatjuk, az újratölthető tartályok kezelése pedig jóval egyszerűbb, mint egy patroncsere.
Ha pedig egy kis inspiráció kell a célok megfogalmazásához, az Epson weboldalának Creative Corner felülete segíthet: https://creativecorner.epson.eu/ Az itt található sablonok között találhatunk útmutatót a céljaink körvonalazásához, a heti étrendünk megtervezéséhez vagy egy konkrét kihívás teljesítéséhez is. De egyéb hasznos tartalmakat is letölthetünk, például futók és kerékpárosok számára készült távolságmérőt és olyan tervezőt, amellyel fenntarthatóbbá alakíthatjuk a mindennapjainkat.
Kapcsolódó cikkeink
A jövőt formáló női vezetők – egyre meghatározóbbak az üzleti világban
A nők szerepe a gazdaságban évről évre erősödik, és ezt…
Tovább olvasom >Megjelent Magyarország legátfogóbb Z generációs kutatása
A Diverzum, a Quantum Digitális Diákszövetkezet, Steigervald Krisztián (SteiGen) és…
Tovább olvasom >Zöldülő gasztromarketing és Z-gen
A Magyar Marketing Szövetség HoReCa & Event és Zöld Tagozat…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsigó Róbert: 874 élelmiszernek csökkent az ára az árrésstopnak köszönhetően
Az új adatok szerint 874 élelmiszernek csökkent az ára az…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság vészhelyzeti tartalék felhalmozását javasolja az uniós lakosságnak
Az Európai Bizottság szerint az Európai Uniót is érintő jelenlegi…
Tovább olvasom >Magasrangú kitüntetések élelmiszer-ipari és -kereskedelmi szakemberek számára
A Magyar Köztársaság Nemzeti Ünnepéhez kapcsolódva Szommerné Egyed Linda, a…
Tovább olvasom >