A vendéglátóipar 50 százaléka lehúzhatja a redőnyt
Az ATV Híradó több olyan éttermet is megkeresett megkeresett, amelyek már bezártak, azonban egyetlen volt tulajdonos sem akart nyilatkozni. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint azért, mert szégyellik a helyzetüket.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/11/pexels-tim-mossholder-1171386.jpg)
Félnek, ha bezárnak a téli hónapokra, nem találnak munkaerőt
A 122 éves budapesti Hauer cukrászda üzemeltetői is a bezárás mellett döntöttek. Mint azt az ajtóra is kitették: a gazdasági környezet vendéglátóiparra gyakorolt hátrányos hatásai miatt.
Egy tizennegyedik kerületi étterem egyelőre még kitart, bár ők sincsenek könnyű helyzetben. Az elektromos áram költségük a háromszorosára emelkedett, az alapanyagok ára pedig van, hogy hetente kétszer is változik.
„Bizonyos mértékben emeltünk árakat, de próbáltuk itt a lehető legkisebb mértékben emelni az árakat, illetve próbáljuk azokra az ételekre, ételcsoportokra korlátozni az áremelést, ahol jelentős ez a differencia”
– mondta Baltai Gábor, a Bocanova tulajdonosa az ATV-nek.
„Egy veszélye van annak, hogy ha mondjuk nem egy-két hétre, hanem mondjuk 3-4, 3 hónapra zár be valaki akkor, hogyha spórolni akar valaki a fűtésen, az energiaköltségen, nevezetesen az, hogy ha ő bezár januártól március végéig, nem biztos, hogy talál munkaerőt az újrakezdéshez”
– árulta el Kovács László.
Gerendai Károly Híradónknak azt mondta, a szektor legnagyobb nehézsége a kiszámíthatatlanság. Szerinte legnehezebb helyzetben azok a kis- és családi vállalkozások vannak, amelyek már a Covid alatt felélték tartalékaikat.
„Hitelhez se nagyon tudnak jutni, tartalékaik már nincsenek, és várhatóan azért a következő időszak nehézségei mindenkinek problémát okoznak majd. Van, aki mondjuk optimistábban azt mondja, hogy csak 10-20%, olyat is hallottam, aki ötven százalékát becsüli a mostani vállalkozásoknak, hogy akár csődbe mehet, én azt gondolom, hogy valahol a kettő között van az igazság”
– mondta Gerendai.
Kapcsolódó cikkeink
Az MVI ismét a TOP10 legbefolyásosabb szakmai szervezet között
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) 2025-ben ismét bekerült a turizmus…
Tovább olvasom >Az év jó híre – A nap képe
Jó hír, legalábbis minden, a vendéglátásban közvetve vagy közvetve érintett…
Tovább olvasom >Újragondolt felszolgálási díjak
A szakmai szervezetek örömmel fogadták az NGM felszolgálási díjjal kapcsolatos…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >