A vendéglátóipar 50 százaléka lehúzhatja a redőnyt

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 11. 28. 10:21

Az ATV Híradó több olyan éttermet is megkeresett megkeresett, amelyek már bezártak, azonban egyetlen volt tulajdonos sem akart nyilatkozni. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint azért, mert szégyellik a helyzetüket.

Félnek, ha bezárnak a téli hónapokra, nem találnak munkaerőt

A 122 éves budapesti Hauer cukrászda üzemeltetői is a bezárás mellett döntöttek. Mint azt az ajtóra is kitették: a gazdasági környezet vendéglátóiparra gyakorolt hátrányos hatásai miatt.

Egy tizennegyedik kerületi étterem egyelőre még kitart, bár ők sincsenek könnyű helyzetben. Az elektromos áram költségük a háromszorosára emelkedett, az alapanyagok ára pedig van, hogy hetente kétszer is változik.

„Bizonyos mértékben emeltünk árakat, de próbáltuk itt a lehető legkisebb mértékben emelni az árakat, illetve próbáljuk azokra az ételekre, ételcsoportokra korlátozni az áremelést, ahol jelentős ez a differencia”

– mondta Baltai Gábor, a Bocanova tulajdonosa az ATV-nek.

“Egy veszélye van annak, hogy ha mondjuk nem egy-két hétre, hanem mondjuk 3-4, 3 hónapra zár be valaki akkor, hogyha spórolni akar valaki a fűtésen, az energiaköltségen, nevezetesen az, hogy ha ő bezár januártól március végéig, nem biztos, hogy talál munkaerőt az újrakezdéshez”

– árulta el Kovács László.

Gerendai Károly Híradónknak azt mondta, a szektor legnagyobb nehézsége a kiszámíthatatlanság. Szerinte legnehezebb helyzetben azok a kis- és családi vállalkozások vannak, amelyek már a Covid alatt felélték tartalékaikat.

„Hitelhez se nagyon tudnak jutni, tartalékaik már nincsenek, és várhatóan azért a következő időszak nehézségei mindenkinek problémát okoznak majd. Van, aki mondjuk optimistábban azt mondja, hogy csak 10-20%, olyat is hallottam, aki ötven százalékát becsüli a mostani vállalkozásoknak, hogy akár csődbe mehet, én azt gondolom, hogy valahol a kettő között van az igazság”

– mondta Gerendai.

Kapcsolódó cikkeink