A vendéglátás 2019-es HR-statisztikái

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2020. 07. 02. 10:25

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) 2016 óta minden évben közzéteszi statisztikai helyzetjelentését a vendéglátásról. A statisztikai alapadatok és a forgalmi adatok után a jelentés ismertetését ma a HR-adatokkal folytatjuk.

A havi bruttó átlagkereset 2019-ben 13%-kal volt magasabb a 2018-as 212 ezer forinthoz képest

A helyzetjelentést idén is Zerényi Károly, az MVI képviselő-testületi tagja állította össze hazai és nemzetközi adatok felhasználásával.

A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás létszámadatai és a keresetek alakulása
A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (I) nemzetgazdasági ágban 2019-ben 187 ezer főt foglalkoztattak (több mint 2/3-ukat a vendéglátásban), amely a nemzetgazdaság egészéhez viszonyítva 4,1%-ot tett ki (8. sz. melléklet). Az (I) nemzetgazdasági ágban foglalkoztatottak száma 2019-ben 3,7%-kal volt magasabb az előző évi 180 ezer főhöz viszonyítva. A foglalkoztatottak száma a nemzetgazdaság egészében 1%-kal nőtt. Az (I) nemzetgazdasági ágban az alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2019-ben 240 ezer forint volt, a fizikai foglalkozásúak 210 ezer, a szellemi foglalkozásúak 333 ezer forintot kerestek (9. sz. melléklet). Összességében a havi bruttó átlagkereset 13%-kal volt magasabb a 2018-as 212 ezer forinthoz képest. Ugyanakkor a nemzetgazdasági ágak közül a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete (a szociális ellátás után) a második legalacsonyabb volt, a nemzetgazdasági átlag (368 ezer forint) 65%-a. A vendéglátásban az alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2019-ben 219 ezer forintot tett ki (fizikai 203 ezer; szellemi 296 ezer), amely 12,4%-kal volt magasabb az előző évinél és a nemzetgazdasági átlag 60%-ának felelt meg. A havi nettó átlagkereset 2019-ben a teljes nemzetgazdaságban 245 ezer (fizikai 180 ezer; szellemi 313 ezer), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén 159 ezer (fizikai 140 ezer; szellemi 221 ezer) forint, a vendéglátásban pedig 146 ezer (fizikai 135 ezer; szellemi 197 ezer) forint volt.

A munkaerőhiány alakulása a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén
A munkaerőhiány alakulása többek között az üres álláshelyekre vonatkozó adatok ismeretében vizsgálható. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén negyedévenkénti bontásban figyelemmel kísérhető az üres álláshelyek számának és arányának változása.

Az üres álláshelyek számát tekintve 2019 IV. negyedévében nemzetgazdasági szinten közel 75 ezer betöltetlen álláshelyet regisztráltak. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén az üres álláshelyek száma ugyanezen időszakban meghaladta a 2600-at. Az üres álláshelyek aránya a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén szezonálisan ingadozott, de tendenciáját tekintve folyamatosan emelkedett az elmúlt években. Ebben kisebb fordulópontot jelenthet, hogy 2019-ben az üres álláshelyek aránya valamelyest csökkent, amely a IV. negyedévben a nemzetgazdasági átlagtól 0,1%-kal elmaradva 2,2%-ot tett ki.

Kapcsolódó cikkeink