A román és a magyar cégek kapcsolatfelvételét szolgálja az aradi GastroPan kiállítás
Elsősorban a román és a magyar cégek kapcsolatfelvételét kívánja szolgálni az Aradon csütörtökön kezdődő GastroPan, az év legjelentősebb romániai sütőipari, cukrászati és vendéglátóipari szakmai kiállítása – mondta az MTI-nek Váradi János, a kiállítás szakmai hátterét biztosító PanGastRo Egyesület elnöke.

A háromnapos kiállításon 22 ország 134 beszállítója mutatja be újdonságait. A kiállítás – amelyre a sütőiparban, cukrászatban, fagylalt-, kávé- és csokoládéipar, a közétkeztetésben és a vendéglátóiparban dolgozó több mint 20 ezer vállalkozót várnak – négy kiállítói csarnokban, több mint 7200 négyzetméteres területen zajlik.
A három nap alatt versenyeket is tartanak, amelyek során nemzetközi zsűri előtt csillogtathatják meg tudásukat a legjobb pékek, cukrászok és szakácsok. Kiválasztják az év tortáját, az év ipari és kézműves kenyerét.
Váradi János az MTI-nek elmondta: a kiállításon lehetőséget kívánnak biztosítani a román cégeknek a magyar piaccal, és a magyar cégeknek a román piaccal való találkozásra. Hozzátette: a vásáron először lesz magyar nemzeti stand, amelyen a Közép-Európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. biztosít bemutatkozási lehetőséget a szakterületen tevékenykedő magyarországi cégeknek.
Váradi János 2001-ben költözött Magyarországról Székelyudvarhelyre, ahol ő adja ki a romániai pék és cukrász szakma egyetlen szakfolyóiratát, amelyet a Moldovai Köztársaságban is terjesztenek. E kiadvány hirdetői kérték fel a szakmai kiállítás megszervezésére. A kiállítást a szakterület Kelet-Közép-Európa legnagyobb seregszemléjeként tartja számon a Pékek és Cukrászok Világszövetsége. (MTI, Gazda Árpád)
Kapcsolódó cikkeink
Októberben is 10 százalék közelében volt az éves infláció Romániában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elindult a 10. Olasz Gasztronómiai Világhét – az olasz ízek, kultúra és innováció ünnepe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták az Év Vidéki Vállalkozói díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >100 éves a Grüne Woche
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megnyílt a Companies for the Future Award 2026 pályázati időszaka
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

