A Poli-Farbe első féléves eredményei meghaladják a 2019-est, de elmaradnak a tavalyitól

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 11. 25. 11:20

A Poli-Farbe Vegyipari Kft. első féléves árbevétele idén meghaladja a 2019-es adatokat, viszont elmarad a 2020-as számoktól – mondta Szabó Antal, a vállalat ügyvezetője.

2,28 milliárdos adózott eredményt ért könyvelhetett el a Poli-Farbe

A vállalat 14,5 milliárd forint árbevételt ért el 2020-ban, ez 9,5 százalékkal több 2019-hez képest. A vállalat adózott eredménye 2,28 milliárd forint volt tavaly, ami 159 százalékos növekedés 2019-hez képest.

Szabó Antal kiemelte, hogy a vállalat életében tavaly nagy mértékű forgalmi és profitábilis boom következett be, ami megismételhetetlen. Mindezt a koronavírus-járvány első hullámában bevezetett szigorú korlátozásokkal magyarázta, hiszen akkor a szakma és a lakosság részéről is megnőtt a festékipari termékek iránti kereslet.

Szabó Antal a rendezvényen azt is bejelentette, hogy év végén visszalép a napi operatív munkavégzéstől, 2022. január 1-jétől tiszteletbeli elnökként, alapítóként valamint tanácsadóként lesz jelen a Poli-Farbe és a Śnieżka csoport (amelyhez a Poli-Farbe 2019-ben csatlakozott) életében. Feladatai közé tartozik például a vállalati stratégia kidolgozása és a Poli-Farbe partneri, üzleti kapcsolatainak ápolása.

Január 1-jétől az ügyvezetői igazgatói posztot Kovács Bernadett és Nagy Armand tölti majd be. Kovács Bernadett felel a kereskedelemért és a marketingért, Nagy Armand pedig többek között a termelésért, a beszerzésért, míg a gazdasági, pénzügyi területet és a HR-t közöse igazgatják.

A Poli-Farbe közleménye szerint a cég tulajdonosai 2019 februárjában írtak alá együttműködési megállapodást az FFiL Śnieżka SA-val, amelynek alapján a magyar vállalat üzletrészeinek 80 százaléka a Śnieżka Csoporthoz került, 20 százaléka a magyar tulajdonosok kezében maradt.

A Poli-Farbe Vegyipari Kft. családi vállalkozásból nőtte ki magát, több mint 30 éve a magyar festékpiac meghatározó szereplője. A Śnieżka Csoport meghatározó festékpiaci szereplő Lengyelországban, Magyarországon és Ukrajnában, de jelen van Fehéroroszországban is. A Śnieżka Csoport Európa 25 legnagyobb festékgyártója közé tartozik, évente mintegy 190 millió kilogramm terméket állít elő, és 1400 embert foglalkoztat.

A Poli-Farbe arról is beszámolt, hogy a Śnieżka csoport értékelése szerint az idei első fél évben a festékpiac visszatért a koronavírus-járvány előtti működéséhez. A csoport árbevétele az első hat hónapban meghaladta 2019 azonos időszakának adatait, de elmaradt a tavalyi, a pandémia hatására kialakult „felújítási boom” alatt elért rekordszinttől. Az év első hat hónapjában a csoport konszolidált nettó nyeresége 39,0 millió złoty (mintegy 3,1 milliárd forint) volt, amely 25,6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától.

A 2020-hoz képest bekövetkezett profitcsökkenés részben a magas bázis következménye, de negatívan befolyásolta a profitabilitást a festékek és lakkok, valamint a csomagolások gyártásához szükséges alapanyagok árának korábban nem tapasztalt, jelentős, több tíz százalékos növekedése is. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink