A vegyiparnak is köze lehet az élelmiszerárak alakulásához

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 12. 16. 11:44

Az Egyensúly Intézet elemzése szerint a vegyipar elsőre nem tűnik kiemelkedően fontos ágazatnak Magyarországon, hiszen a bruttó hozzáadott érték alig 1,5 százalékát állította elő tavaly. Azonban a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hatodik legnagyobb beszállítója, leginkább a növénytermesztéshez használt műtrágyák és vegyszerek miatt. Ha termelői árnövekedés tapasztalható a vegyi iparágban, az hamar átgyűrűzik a mezőgazdaságra és idővel visszaköszönhet az élelmiszerárakban is.

Több mint egy éve kezdődött a drágulás

A vegyipar a földgázáraknak legjobban kitett iparág, hiszen számos terméke földgázalapú, például a mezőgazdaságban széles körben használt ammónia és az abból készülő pétisó. A gáz magas árszintje miatt kevésbé érte meg termelni az iparági cégeknek az utóbbi időben. A KSH adatai szerint például idén augusztusban az egy évvel korábbi termelési volumenük csupán 10 százalékát érték el, miközben jelentősen emelkedett a termékeik ára – mutat rá a Haszon.hu.

Azonban hozzáteszik, hogy az ágazat alig csökkentette a foglalkoztatotti állományát. Továbbá valószínű, hogy az időszakos termelés ellenére jó évet fognak zárni, ami arra utal, hogy a felvevőpiac árelfogadó – írja az elemzésre hivatkozva a Portfolio.

Úgy véli az Egyensúly Intézet, hogy a jelenlegi gyártáshoz felhasznált gázt a nyári magas árakon szerezhették be az ágazati szereplők, ami előrevetít egy nagyobb műtrágya-áremelést a következő hetekben, hónapokban. Az árszint emelkedésének valószínűségét tovább növeli, hogy szűkül az importkínálat, hiszen a tavalyi szintek alatt vannak a készletek, bár ez logisztikai okokra is visszavezethető.

Szabó Levente a KITE Zrt. mezőgazdasági integrátorcég vezérigazgatója elmondta, hogy régóta gondok vannak a nemzetközi ellátási láncokkal. Hozzátette, hogy nagyjából egy éve drágul a műtrágya. Tavaly szeptemberben 100 dollár fölé mentek a jegyzések (ez leginkább a nitrogéntermékeket érintette), azonban azóta nagy emelés nem volt, de most egy nagyon magas szinten vannak az árak.

Amit fontos látni, hogy a műtrágya ára annyira nem befolyásolja a vevői igényeket, inkább arra van hatással, hogy melyek azok az aszály sújtotta régiók, ahol a gazdasági adottságok kevésbé jók ebben az évben. Így aztán egyik-másik gazda el fogja hagyni az alaptrágyákat, de a fejtrágyákban való gondolkodás továbbra sem állt meg

– nyilatkozta a szakember az Agrárszektornak.

Kapcsolódó cikkeink