A magyar szakácsok már keresnek annyit, mint Nyugat-Európában
Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint ugyan a vendéglátásban munkaerőhiány van, de a szakácsok már keresnek annyit, amennyit Nyugat-Európában, a szakácsképzésen azonban javítani kell.
Kovács László a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken elmondta: a szakácsoknak manapság már azért érdemes külföldre mennie, hogy tanuljanak, de aztán visszatérhetnek Magyarországra. Aki ambiciózus, az Magyarországon is meg tud élni a vendéglátásban – tette hozzá.
A szakácsképzést nem tartja megfelelőnek, mert, mint mondta 20-30-40 éves metódusokat próbálnak a gyerekeknek megtanítani minimális érdeklődés mellett.
Úgy vélte a szakácsszakma színvonalában ma jobb a helyzet, mint 10 éve, ez azonban annak tulajdonítható, hogy a korábban külföldre ment szakemberek kezdenek visszajönni, ők hozták azt a fellendülést, amire szükség van.
Egyben jelezte, az új turisztikai ügynökségtől azt várja, hogy nagyobb állami figyelem irányuljon a vendéglátásra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tömeggel és borsos árakkal indult az Oktoberfest Münchenben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Asztalfoglalás indult az őszi Országos Étterem Hétre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az átutalásos csalók elleni új biztonsági funkcióval segíti ügyfeleit az OTP Bank
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
NGM: augusztusban újabb rekordot döntött a hazai turizmus, közel 2,8 millió vendég 7,3 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Utazási trendek az őszi szünetben: a magyarok a tengerparton hosszabbítják meg a nyarat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Étel és tudomány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >