A magyar cégek az európai átlagnál többször számláznak külföldre
Magyarországon az európai átlagnál lényegesen több számlát állítanak ki a cégek külföldi partnereknek, erre legtöbbször a kis- és nagykereskedelem, a nemzetközi szállítmányozás, a munkagép bérlés, az építőipar és az idegenforgalom területén került sor az elmúlt két évben – derült ki a követeléskezeléssel foglalkozó EOS Csoport nemzetközi fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából.
Az európai cégek a közlemény szerint átlagosan számláik 13 százalékát állítják ki külföldi üzleti partner nevére. A teljes költségvetési évet tekintve az európai országok közül Németországban állítják ki a legtöbb ilyen számlát, az összes számla mintegy ötödét (21 százalék). A második helyen Magyarország áll 18 százalékkal. A legkevesebb külföldre kiállított számlát Görögországban (7 százalék) és Oroszországban (4 százalék) regisztrálták. A reprezentatív felmérés során a TNS Infratest 2800 döntéshozót kérdezett meg Európa 13 országában.
A megkérdezett, külföldi értékesítési tevékenységet is végző vállalatok mintegy fele szigorított a számlázási és fizetési feltételeken, aminek oka a rossz vagy behajthatatlan kintlévőségektől való félelem. A nyugat-európai cégek 40 és a kelet-európaiak 38 százaléka érzi kockázatosabbnak a külföldi számlázást a belföldinél, míg Magyarországon mindössze a cégek 30 százaléka érzi többletkockázatnak, ha külföldi partner számára állít ki számlát.
Somodi Bernadett, az EOS KSI Kft. értékesítési vezetője szerint a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok fejlődését alapvetően befolyásolhatja, hogy egy vállalat mennyire érzi kockázatosnak a külföldi számlázást. Számos vállalat nem is érzékeli a nemzetközi piacokban rejlő növekedési potenciált, mindössze a megkérdezettek 21 százaléka véli úgy, hogy növekedést regisztrál majd a nemzetközi értékesítés révén. Vannak azért optimista országok, Németországban például 29, az Egyesült Királyságban 25 százalék vár növekedést. Magyarországon ez az arány 19 százalék, ami kevéssel a 21 százalékos kelet-európai átlag alatt van.
Az európai vállalatok a legnagyobb kihívásként a külföldi országok jogrendszerét és szabályozási kereteit tekintik, bár 44 százalékuk azt állította, hogy megbirkóznak a felmerülő akadályokkal annak érdekében, hogy hozzájuthassanak külföldi kintlévőségeikhez. A megkérdezett magyarországi vállalatok 30 százaléka úgy véli, hogy külső kintlévőség-kezelő partner nélkül nehézségekbe ütközik a külföldi lejárt tartozások behajtása. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az ár győzött a tápérték felett
Folytatódik-e Magyarországon a tendencia, miszerint a magyar háztartások egyre tudatosabban…
Tovább olvasom >A dohánytermékekéhez hasonló grafikus figyelmeztető címkék elhelyezése a hústermékeken 10%-kal csökkenthetik a fogyasztást
Az Egyesült Királyság-beli Durham Egyetem új tanulmánya szerint a cigarettás…
Tovább olvasom >Csak minden ötödik ausztrál eszik naponta húst
A Toluna új kutatásából kiderül, hogy csökkenőben van az ausztrálok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben
Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a…
Tovább olvasom >Black Friday eredmények: A tartós fogyasztási cikkek globális piaca lassulással küzdve zárja az évet
A tartós fogyasztási cikkek globális piaca lassulással küzdve zárja az…
Tovább olvasom >KSH: 7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >