A GVH egyeztetett a hazai tejpiac szereplőivel az inflációt csökkentő javaslatairól

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 04. 26. 12:35

Öt hazai szakmai szervezettel és az Agrárminisztériummal egyeztette a tejtermékek fogyasztói árának csökkentését célzó javaslatterveit a Gazdasági Versenyhivatal. A tejpiac gyorsított ágazati vizsgálata jelentéstervezetének társadalmi konzultációja tovább folytatódik, egészen május 20-ig, a szakmai konszenzus érdekében.

Május 20-ig zajlik a konzultáció

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) múlt héten bocsátotta társadalmi konzultációra a tej és tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatának eredményeit összefoglaló jelentéstervezetét. Az elemzés megállapításai alapján a versenyhatóság hat javaslatot fogalmazott meg az infláció csökkentése érdekében. Ezekben a GVH szakértői többek között felvetették a nyerstej árképletének felülvizsgálatát, szakmai segítséget ajánlanak az élelmiszer-árstoppal kapcsolatos jövőbeli jogalkotói megfontolásokhoz, javasolták a fogyasztói árak összehasonlíthatóságának erősítését, felvetették a növényi italok árképzésének átgondolását, a fenntartható csomagolás ösztönzését, illetve további hatósági fellépést is szükségesnek tartanak az élelmiszerkereskedelem területén. Az ágazat szereplői egy hónapig, május 20-ig véleményezhetik a GVH honlapján elérhető jelentéstervezetet.

Az egy hónapon át tartó társadalmi konzultáció keretében a nemzeti versenyhatóság 2023. április 26-án, a GVH székházában egyeztetést tartott az ágazati szereplőket tömörítő, illetve a jelentéstervezet javaslataiban érintett szakmai szervezetekkel – így a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal, az Országos Kereskedelmi Szövetséggel, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetséggel, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségével, a Növényi Alapú Élelmiszereket Gyártók és Forgalmazók Országos Szövetségével és az Agrárminisztériummal. Utóbbit Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár képviselte az egyeztetésen.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke kiemelte:

„Az a legfőbb célunk, hogy csökkenjenek az árak! A társadalmi konzultáció lehetőséget ad minden érintett számára a jelentéstervezettel kapcsolatos szakmai álláspontja ismertetésére. Célunk, hogy a piaci szereplőkkel közösen, a lehető legnagyobb konszenzussal alakíthassuk ki a magyar fogyasztók és vállalkozások érdekeit legmegfelelőbben szolgáló, versenyt pártoló és élénkítő javaslatainkat.”

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink