A Csádi Köztársaság agráriumának fejlesztését segíti a MATE

Szerző: STA Dátum: 2023. 10. 18. 09:00

A Csádi Köztársaság agráriumának fejlesztését segíti a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a Magyarország és Csád által kötött együttműködési megállapodás részeként. A mezőgazdasági program az afrikai országban megvalósuló humanitárius fejlesztéshez és diplomáciai misszióhoz kapcsolódik.

(Fotó: Pixabay)

Máthé László miniszteri biztos, Száhel különmegbízott kedd reggel az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta, a száheli övezet egy körülbelül 7 millió négyzetkilométeres térség Mauritániától a szudáni partokig, amelynek a Csádi Köztársaság az egyetlen olyan országa, amely a Száhel övezethez képest jelentős stabilitást képez. Az ország megerősítése Magyarország számára közvetett biztonságot jelent – jelentette ki.

A különmegbízott kifejtette, átfogó program indul, nemrég valósult meg egy orvosi misszió, és lesz védelmi eleme is az agrárfejlesztés mellett

Máthé László hangsúlyozta, Magyarország helyben szeretne segíteni az élelmiszerbiztonság javításával, a klímaváltozás hatásainak csökkentésével. Mint fogalmazott, meg kell előzni, hogy nagyobb tömegek az otthonuk elhagyására kényszerüljenek. Gyuricza Csaba, a MATE rektora elmondta, az élelmiszer a legfontosabb stratégiai termékké, emellett biztonsági kérdéssé vált a világon. Magyarországnak már van tapasztalata a mezőgazdasági tudásexportban, hiszen a magyar agrárium ismert és elismert, van kellő technológia, technika, vetőmag, amely kihelyezhető; Afrikában is már több helyen alapítottak mintafarmokat. Hozzátette: a program erősíti az agrárium külgazdasági tevékenységét is, magyar vállalatok jelenhetnek meg a térségben a technológiájuk kitelepítésével. Gyuricza Csaba közölte, novemberben indulnak az első képzési programok állattenyésztés, állattenyésztéshez kapcsolódó laboratóriumi eszközök használata, takarmánynövények termesztése témában, decemberben már át szeretnék adni az első okleveleket. Hangsúlyozta, a térség „élő laboratóriuma a klímaváltozásnak”, így szakembereik a klímaváltozással járó mezőgazdasági átalakulásokat tudják vizsgálni, azt, mi várható a következő évtizedekben Közép-Európában – mondta.

MTI

Kapcsolódó cikkeink