A covid miatt se volt ekkora bajban még a hazai vendéglátás – segít-e turisztikai mentőakció?
Olyan össztűz alatt van a szektor, amit ma élő ember egyszerűen még nem tapasztalt. Most mindenki számolgat, de jól látszik, hogy ebben a helyzetben a kulcsfontosságú tényező az, hogy kinek milyen vendégköre volt eddig – nyilatkozta Ruprecht László a gasztronómiai tanácsadó a Pénzcentrumnak adott friss interjújában.

A covid óta nem volt ekkora baj
„Nagyon nehéz időszak jön. Azt az egyesület részéről is tapasztaljuk, hogy most jönnek meg az első számlák, illetve már nagyjából lefutottak azok a tárgyalások, amik az energiaszolgáltató cégekkel esedékesek, úgyhogy lassan körvonalazódik az, hogy milyen költségekkel kell majd működtetni az éttermeket. A vendéglátás nagy személyigényű, ami szintén csak tetézi a problémákat”
„A covidot megelőző pár év volt az aranykor, igaz, már akkor is küzdött munkaerőhiánnyal a szektor, hívhatjuk akár válságnak, majd a pandémia után még kevesebb volt a munkaerő, viszont emelkedtek az árak, belépett a nagy béremelkedés, és erre a már amúgy is válságos helyzetre tette fel a koronát a nyersanyagár-, valamint az energiaár-emelkedés”
Most mindenki számolgat, de jól látszik, hogy ebben a helyzetben a kulcsfontosságú tényező az, hogy kinek milyen vendégköre volt eddig.
„Az egy dolog, hogy az éttermek sérülnek, de azt még nem látjuk, hogy azok az emberek, akik eddig jártak étterembe, az ő pénztárcájuk mennyire sérül. Igazi túlélő időszak következik, az biztos. Minél kisebb személyzettel dolgozik egy étterem, illetve a tulajdonosi kör minél jobban belefolyik a munkába, annál nagyobb esélye van a túlélésre. De ehhez kell a potenciális vendégkör is”
– fogalmaz a szakember a Pénzcentrum cikkében.
Kapcsolódó cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Minden idők legsikeresebb turisztikai éve volt 2024 Romániában
Minden idők legsikeresebb turisztikai éve volt 2024 Romániában – közölte…
Tovább olvasom >Horvát kormányfő: az árak versenyképessége döntő tényezővé válik a turizmus pozitív trendjének fenntartásában
Az árak versenyképessége döntő tényezővé válik a horvát turizmus pozitív…
Tovább olvasom >További cikkeink
Valentin-nap hétvégéjének estéin a szerelmeseké lesz a McDonald’s megújult Nyugati téri étterme
A szerelmeseket várja február 14-én és 15-én péntek és szombat…
Tovább olvasom >Immár ajándékozni is tudunk a Wolt-applikáción keresztül
Új funkció a Wolton: immár ajándékozni is tudunk az applikáción…
Tovább olvasom >K&H: mit mutat a fiatalok pénztárcája? Minden negyedik magyar huszonéves képtelen félretenni
Bár a fiatalok 57 százaléka rendelkezik valamekkora megtakarítással, 25 százalékuk…
Tovább olvasom >