A brit tejipar az irányában szkeptikus fogyasztókat célzó kampányt indít

Szerző: Szöllősi Réka Dátum: 2022. 08. 11. 11:18

A Dairy UK (brit tejipari érdekképviselet) fogyasztóknak szóló, új kommunikációs kampányba kezdett azzal a céllal, hogy ellensúlyozza a szektorral kapcsolatos környezetvédelmi vádakat. A szervezet vezetője, Judith Bryans úgy fogalmazott, hogy „az ágazat teljesítményét bemutató érvelés mindig hatékonyabb, mint a minket negatív színben feltűntető média- és közösségi tartalmak cáfolata, hiszen mi vagyunk ennek a területnek a szakértői, nem a kritikusok”. 

A fogyasztók egyre inkább érdeklődnek a fenntarthatóság iránt

A tejtermékek előállítása jelentős környezeti lábnyommal rendelkezik. A FAO adatai szerint, a globális tejágazat (beleértve a tejtermelést, feldolgozást és szállítást) körülbelül az antropogén ÜHG kibocsátás 4 %-áért felelős. Egyre több helyről és hangosabban hallatszik az a vélemény, hogy a csökkenteni kell a tejtermékek fogyasztását és meg kell változtatni az étrendünket a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében. Ugyanakkor nem minden megfigyelőnek ennyire sarkos a véleménye. Az ENSZ tavaly publikált jelentése (Global Methane Assessment) azt állapítja meg, hogy a jelenleg rendelkezésre álló intézkedések – például az állatok takarmányozása és a trágyához kapcsolódó kibocsátások csökkentése –  hozzásegíthet ahhoz, hogy a haszonállattartáshoz köthető kibocsátásokat 2030-ig 45 %-kal csökkentsék. Ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a 2040-es évekre a globális kibocsátásások mennyisége annyival csökkenjen, hogy a globális felmelegedés 0,3 celsius fokkal kisebb legyen. 

A FAO azt is megjegyezte, hogy a biodiverzitásra gyakorolt hatás, a metán-lábnyom és a vízminőségre gyakorolt hatás szempontjából is különbség van a különféle tejtermelő rendszerek között. Például jelentős regionális különbségeket lehet megfigyelni. A FAO szerint, ha összehasonlítjuk a világ egyes tájain az össz, átlagos életciklus kibocsátást, akkor a zsír és fehérjetartalom szerint korrigált tej kilogrammjára vetített legmagasabb kibocsátást a fejlődő övezetekben,a  legalacsonyabbakat pedig az erősen iparosodott vidékeken találjuk. 

A tejipar pedig saját állítása szerint mindent megtesz a termelés által okozott környezeti károk enyhítéséért. Nagy-Britanniában, a tejtermelő gazdaságok 56 %-a már most lépéseket tesz az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében, például javítja az energiahatékonyságot és eltávolítja rendszeréből a hcfc hűtőközeget. A tejfeldolgozók is dolgoznak a gázkibocsátás csökkenését eredményező takarmányok kifejlesztésén, a felhasznált energia és műanyagok mennyiségének csökkentésén és az állatok tejhozamának növelésén. És a brit tejipar most ezeket az erőfeszítéseket szeretné tudatosítani a fogyasztókban. 

Ennek keretében fizetett média kampányt indítanak, amelyben mind animációs, mind video filmeket is használnak. Három 30 másodperces kisfilm készült a közösségi média felületekre, a YouTube-ra és Google Display-re, amiből 2,7 millió megjelenítésre számítanak. 

A szervezet vezetője azt mondta, hogy transzparens módon szeretnének a fogyasztókkal kommunikálni a fenntarthatósági ügyekkel kapcsolatban. Hisznek abban, hogy a fogyasztók egyre inkább érdeklődnek a fenntarthatóság iránt, beszélnek róla és figyelembe veszik a heti bevásárlások során. Tisztában vannak azzal, hogy az élelmiszerek ökológiai lábnyoma egyre jobban érdekli és aggasztja az embereket, és különösen a fiatalok körében ma már mindennaposak a bolygóval és az élelmezéssel kapcsolatos beszélgetések. 

Mindez persze a tejipar számára is fontos már egy jó ideje. Azonban az ágazat erre vonatkozó erőfeszítéseivel kapcsolatos kommunikáció elsősorban a kormányzati és a szektor érdekeltjeit célozta, ezért most eljött az idő, hogy a városokban lakó fogyasztókra is fókuszáljanak, akik szintén látni szeretnék a tejipar környezetvédelemmel kapcsolatos fejlődését és bizonyítékokon alapuló tájékoztatást akarnak a tejtermékekkel kapcsolatban ahhoz, hogy megbízhassanak az ágazat jószándékában, mind az emberek, mind a bolygó egészségének kapcsán. 

A szektor egészének környezetvédelemmel kapcsolatos értékteremtését bemutató kampány azokat a szkeptikus fogyasztókat célozza, akik már gondolkodnak a tejtermékek fogyasztásának csökkentésén. A cél annak megértetése, hogy mint minden élelmiszernek, úgy a tejtermékeknek is van karbonlábnyoma, de rengeteg fantasztikus munkát végeztek az ágazati szereplők ennek a hatásnak a csökkentése érdekében, és még további erőfeszítések is várhatóak a jövőben a „Net Zero” elérése céljából. Az üzenet pozitív kicsengésének megtartása nagyon fontos a szervezet számára és a vezetője hangsúlyozta, hogy nem akarnak benneragadni a kritikusokkal folytatott adok-kapokban.

A kampányban három, a fogyasztók által is forrónak tartott témára összpontosítanak, így a klímára gyakorolt hatások csökkentése, a biodiverzitás növelése és a műanyaghulladékok mennyiségének visszavágása érdekében tett tevékenységek bemutatására. Ugyanakkor van számos olyan egyéb cselekvési terület, amellyel a környezetvédelem érdekében foglalkoznak, és fokozatosan ezeket az üzeneteket is beépítik majd a kampányba. 

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a fenntarthatósági ügyeket háttérbe szoríthatja-e a termelési költségek drasztikus emelkedése, a szervezet vezetője azt mondta, hogy a fenntarhatósággal kapcsolatos erőfeszítések eredményei továbbra is kritikus fontosságúak a szektor sikeres működéséhez. A gazdaságok fenntarthatóságának növelése ugyanis kéz a kézben jár a javuló hatékonysággal és biztosítja a jobb jövőt, ahogy a feldolgozók esetére is igaz ez az állítás. Tehát, bár most nehéz idők járnak mindenkire, a fenntarthatóság priorizálása mégis továbbra is elengedhetetlen és végül kölcsönösen előnyös lesz minden érintett számára. 

Foodnavigator.com

Kapcsolódó cikkeink