A boldogsághormonért nyúlunk oda impulzívan az édességekhez

Szerző: Gyarmati Orsolya Dátum: 2022. 04. 08. 13:13

Édességfogyasztói preferenciák címen tartott konferenciát a Magyar Édességgyártók Szövetsége. A rendezvényen Sánta Sándor, a Szövetség elnöke és Antal Emese dietetikus-szociológus, a TÉT Platform szakértője beszéltek az édességpiac fogyasztói trendjeiről és innovációiról, valamint a húsvéti édességtrendekről.

Évente 10 kiló édességet fogyasztunk fejenként

Az elmúlt 10-20 évben rengeteg mentes élelmiszer jelent meg a piacon a vásárlók nagy megelégedésére. Az édességgyártók ebben a közegben próbálják kitalálni, hol van ebben a trendben az édességek helye, szerepe.

– Mi, magyarok évente 10-11 kilogramm édességet eszünk fejenként, ennek harmada jégkrém, harmada piskóta és keksz, negyede pedig csokoládé, ami kevésnek számít. Magyarország édességpiacának forgalma a Nielsen kutatása alapján 230 milliárd forint volt tavaly. A hazai lakosság 45%-a hetente eszik édességet, miközben a fogyasztók mindössze negyede tudatos az édességeket illetően. A vásárlók 75%-a cukros édességet választ és csak 25%-a vesz édesítőszereset – mutatott rá Sánta Sándor.

A természetes összetevők megléte a vásárlók mindössze 34%-ának fontos, a tanúsítványok 80%-ban nem befolyásolják a fogyasztókat. A termékinnovációkon belül három fő trendet különböztetünk meg. Az egészséges kategórián belül kapnak helyet a funkcionális édességek, a mentes és a light, azaz energiacsökkentett termékek. A innovatív ízek trendjén belül többek között olyan példákat találunk, mint a szőke csokoládé, azaz a karamellizált fehér csokoládé. Végül a technológiai fejlődés trendje kapcsán kiemelendők a frozen shell vagy a frozen cone technológia.

– 2022 húsvétján az Édességgyártók Szövetsége stabil húsvéti keresletre számít, a fogyasztás 900 tonna körül alakulhat, a a tavalyi évhez képest 10%-os forgalombővülést várnak a kereskedők – tette hozzá Sánta Sándor.

A cipő és a desszert esete

Antal Emese azzal kezdte előadását, hogy az édes íz kedvelése velünk született dolog. Ennek evolúciós magyarázata van, mivel az édes íz jól hasznosítható szénhidráttartalmú energiaforrás, amely nem mérgező. Az Édes íz kutatás, amelyet Antal Emese ismertetett, 1000 fő bevonásával zajlott. Kiderült belőle, hogy tízből hatan az édeset tartják kedvenc ízüknek, a nők és a fiatalok inkább édesszájúak, a városlakók pedig kevésbé kedvelik az édes ízt.

A dietetikus kitért a cukor szerepeire is. Elmondta: a cukor energiát biztosít, szállít és raktároz, valamint kellemes ízt biztosít. Segíti az aromaanyagok felszabadulását, textúrát ad, színez és tartósít. Az előadásból kiderült: nem édességből fogyasztjuk a legtöbbet a cukormennyiséget illetően, mivel csak 10 %-nyi cukrot viszünk be édesség formájában. A sütő- és édesipari termékekből származó cukor 10 %, ugyanennyi a cukrozott tejtermékekből bevitt cukor aránya is, végül a cukrozott italoknál ez a mennyiség 49%.

– A cukornak, az édességeknek igenis van helye az egészséges étrendben, de a mértéket be kell tartani. Az optimális mennyiség a maximum energiabevitel 10%-a, ezt az ajánlást azonban a megkérdezettek 62%-a nem ismeri. Az optimális gyakoriság felnőttek esetén heti 1-2 alkalom, 6-17 éveseknél heti 2-3 alkalom a főétkezések részeként. Ilyen formán kihasználhatók a táplálkozás-élettani előnyök a hátrányok nélkül. A cipő olyan, mint a desszert – mindig találunk neki helyet – fejezte be előadását Antal Emese.

Kapcsolódó cikkeink