Változás a Storck Hungária vezetésében
Fábián János a magyarországi leányvállalat első munkavállalójaként 25 évvel ezelőtt kezdte meg rendkívül sikeres pályafutását. Több sikeres márka bevezetése, kiemelkedő piaci eredmények és számos belföldi díj fűződik a nevéhez, és mindezek mellett huzamosabb ideig a Magyar Édességgyártók Szövetségének alelnökeként is regnált. Időközben a magyarországi leányvállalat kiemelt régiós szerepet is kapott és a budapesti központból, egykézből egyidejűleg 3-6 export ország irányítása is zajlott. Októbertől Fábián János a cégcsoporton belül, de külföldön folytatja szakmai karrierjét.
A Storck Hungária vezetését októbertől a cég jelenlegi kereskedelmi igazgatója, Kernya Gergely veszi át, mint Business Unit Director. Az új ügyvezető 2013 év eleje óta tagja a magyarországi leányvállalatnak, és egészen 2022-ig az export piacok fejlődésért felelt. Ezalatt az idő alatt a román és a bolgár piacokat a legdinamikusabban fejlődő és a legfontosabb export piacok közé sikerült juttatnia a cégcsoporton belül. 2022 elejétől a Storck Hungária kereskedelmi csapatát erősíti, ma már, mint kereskedelmi vezető. A cég irányítására való felkészítése már korábban megkezdődött, majd a német központban folytatódott az utóbbi időszakban.
Kapcsolódó cikkeink
Édes jövő kakaóval – vagy anélkül
A Magyar Édességgyártók Szövetsége július 4-én szakmai sajtóbeszélgetést rendezett a…
Tovább olvasom >A Magyar Édességgyártók Szövetsége különleges snack-innovációt díjazott
A Magyar Édességgyártók Szövetsége 2023. május 23-án adta át az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Trade magazin 2024/10. száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 168 oldalon jelent meg. Alább, a levél…
Tovább olvasom >TheVR Mekis kedvence: influenszer ihlette menü a McDonald’s-ban
Október 14-től Magyarországon is elérhetővé válik a McDonald’s új, TheVR…
Tovább olvasom >Rekordmagasságba emelkedett a vaj ára Európában: kihívások előtt a pékségek és cukrászdák
Európában történelmi rekordot döntött a vaj ára, ami komoly kihívások…
Tovább olvasom >