7 milliárd forintos beruházással fejleszti gyártókapacitását a Dreher Sörgyárak
Korábbi energiahatékonysági beruházásai után 7 milliárd forintból fejleszti tovább a Dreher kőbányai gyárát az Asahi anyavállalata és regionális központja. Az új gyártócsarnok és modern labor kialakításával, valamint a mai kor egyik legmodernebb gyártósorának üzembehelyezésével 120 százalékkal növelik meg az alumínium dobozos sörök előállítási kapacitását, lehetőséget teremtve ezzel akár az exportra is. A vállalat ezzel a fejlesztéssel is közelebb kerül a fenntarthatósági célszámaihoz a termékek fajlagos karbonlábnyomának vonatkozásában.
Az új alumínium dobozos gyártósor lehetővé teszi, hogy a Dreher tartani tudja az alkoholmentes portfoliójával kapcsolatos ambiciózus terveit. Az egység és a hozzá tartozó új minőségbiztosítási labor a legújabb technológia felhasználásával készült el, az esetleges hibajelenségeket a mérnökök valós időben, akár távoli eléréssel is észlelhetik és javíthatják majd. A fejlesztést a vállalat EU-s vagy állami pénzügyi támogatás nélkül, önerőből, Magyarország Kormányának döntése alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásként valósította meg.
A Dreher a beruházástól kevesebb fajlagos energiafelhasználást, illetve a gyártás karbonlábnyomának csökkenését is várja. Emellett az új sor megújuló forrásból származó csomagoló alapanyag kezelésére és tisztán karton csomagolt multipack gyártására is képes lesz, teljesen elhagyva a műanyag csomagolást.
„A Drehertől-Dreherig filozófiánk lényege, hogy az alapítóink hagyományaihoz hűen folyamatosan keressük a fejlődés és megújulás lehetőségét. Így tudjuk biztosítani, hogy Magyarország egyik legrégebbi vállalata a jövőben is sikeresen működhessen és kompromisszumok nélkül készíthesse termékeit. Az alapos tervezési munka után 2021 nyarán kaptuk meg tulajdonosunk, az Asahi Group Holding és az Asahi Europe & International jóváhagyását a 18,5 millió eurós beruházásra. 2022 elején rendeltük meg a gyártást új szintre emelő gépsort és a szigorú laboratóriumi tesztek után idén nyáron várhatóan már teljes kapacitással tudjuk használni az egységet”
– mondta el Békefi Gábor, a Dreher Sörgyárak vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkeink
Egyre népszerűbb a sör alkoholmentes változata Németországban
Egészségügyi okokból, az íze miatt, vagy szimplán a választás szabadsága…
Tovább olvasom >Alkoholmentes korszakváltás: kihívások és lehetőségek a söripar globális porondján
Geopolitikai akadályokkal és új fogyasztói trendekkel néz szembe az európai…
Tovább olvasom >Május 17. ünnep a magyar kisüzemi sörök kedvelői számára
Május 17-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Országos Kereskedelmi Szövetség az árréscsökkentés kivezetését javasolja
Az árréscsökkentés kivezetését javasolja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ); a…
Tovább olvasom >Május második felében dől el, marad-e az árréscsökkentés
Amikor a kormány bevezette az árréscsökkentést, úgy döntött, hogy május…
Tovább olvasom >KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >