2018 évközi eredményei
Az 5%-os áfakulcs hozta a tőle várt eredményeket; 2018-ban meglódult a vendéglátóhelyek forgalma – a témában a blokkk.hu készített üzleti elemzést.
2018 első harmadában 332 milliárd forint bevételt könyvelhettek el a vendéglátóhelyek, ami közel 6%-os növekedést jelent, másfélszer annyit, mint az előző évben mért emelkedés, igaz, 2017-ben, első lépcsőben, 27-ről még csak 18%-ra csökkent az áfa.
Mindezek ellenére 2018 eddig eltelt időszakában 5-6%-kal emelkedtek az éttermi étkezés árai – viszont a lehetőség sokat segített a sanyarú helyzetben lévő szakmán: jutott bérre is, némi beruházásra, elmaradt fejlesztések pótlására is. Eközben az áfakönnyítésbe be nem vont közétkeztetésben csökkent a forgalom, és a cafeteria-rendszer átalakításával romlik is az összkép. A munkahelyi vendéglátás kisebb szelete a vendéglátóipar egészének (12% körüli súllyal). 2018 négy hónapjának 43 milliárd forintos forgalma 5-6%-os visszaesést jelent. A szakmai szervezetek egy része – a megkülönböztetés negatív hatásaira hivatkozva harcol a közétkeztetés áfakulcsának csökkentéséért. //
Kapcsolódó cikkeink
A cukrász ipartestület egyeztetést kezdeményezett az 5+1-es kormányzati intézkedéscsomag cukrászdákra kiterjesztése érdekében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Somlyai Zoltán, az MSZÉSZ elnöke üdvözli az 5+1-es kormányzati intézkedéscsomagot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jön a 100 milliárd forintos akcióterv az éttermeknek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >1000 adag ingyen csirke a Blahán nyíló új helyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Éttermi reprezentáció: adómentesség jön, a pálinka is bekerül a körbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
