200 millió adag kávé

Zádor Ákos
értékesítési
igazgató
Pannon Kávé
A hazai kávézási piac egyik meghatározó szereplője, a most 15 éves Pannon Kávé Kft. folyamatosan bővíti szolgáltatásainak körét. A kezdeti időszakban kizárólag asztali kisgépekkel és ehhez tartozó kávéval foglalkoztunk, leginkább kis és közepes forgalmú vendéglátóhelyeket kiszolgálva – hangsúlyozta Zádor Ákos, a cég értékesítési igazgatója. – E szegmens azóta is az értékesítésünk gerincét adja, ez egészült ki később nagyobb kapacitású kávéautomaták üzemeltetésével, majd a professzionális karosgépes kávészolgáltatással. Az kezdetek óta használt Corso Verona kávémárka – a Caffé Perla branddel együtt – 2015-ben a cég tulajdonába került, így ma már saját kávémárkákkal dolgozhatunk az intenzív márkaépítésre helyezve a hangsúlyt. Szemes kávéink a világ legjobb termőterületeiről származó kiváló alapanyagokból készülnek, kávépörkölő partnerünk a 100 éve működő katalán Cafés Cornella. Történetünk első 15 évében partnereink 200 millió adag kávénkat szolgálták fel vendégeiknek.
Magyarország folyamatosan fejlődő kávékultúrájában és kávépiacában komoly potenciált látunk. Úgy látjuk, ma már csak az marad életben a piacon, aki minőséget és egyediséget képvisel. Erre törekszünk a fejlesztésekben is, így számos új terméket és szolgáltatást vezetünk be, amelyek segítségével folyamatosan meg tudjuk újítani a kínálatunkat, és folyamatosan bővítjük a gépparkunkat is. (x)
Kapcsolódó cikkeink
Minden harmadik fogyasztó rendszeresen iszik koffeinmentes kávét egy elemzés szerint
Tavaly a teljes magyarországi kávépiac értéke meghaladta a 77 milliárd…
Tovább olvasom >Az Egyesült Államokban az organikus italok növekedésének motorja a kávé
Az Egyesült Államokban a kávé volt a legkelendőbb organikus ital…
Tovább olvasom >Vegyes fogadtatásban részesült a Starbucks olívaolajos innovációja
Az újdonság februárban indult Olaszországban, ma már az Egyesült Államokban…
Tovább olvasom >További cikkeink
A negatív reklám is reklám – A nap képe
Mai képünk megállítótáblájának szövege nem a címben olvasható mondás logikája…
Tovább olvasom >Reklámfotó-készítő tanfolyam – A nap videója
Meghökkentő fotók készítése nem alapfokon, de könnyen utánozhatóan!
Tovább olvasom >Ismét keressük a HoReCa Hősöket!
Június végéig még lehet jelentkezni az idei HoReCa Hős címre,…
Tovább olvasom >