Zsugorodó munkaerő-állomány
Az MVI évente közzéteszi statisztikai helyzetjelentését a vendéglátásról. Az alapvetően a KSH által közzétett statisztikai adatokra épülő jelentésből megismerhető az ágazat 2022-es teljesítménye. Az anyag rövid összefoglalójának második része forgalmi és HR-kérdésekkel foglalkozik.
A cikk a Trade magazin 2023/10. lapszámában olvasható.
A koronavírus-járvány előtt a vendéglátóhelyi forgalom mintegy 3/4-ét az ételforgalom tette ki – emeli ki a 2022-es helyzetjelentés, amelyet az előző évekhez hasonlóan ezúttal is Zerényi Károly, az MVI képviselő-testületi tagja, elnöki tanácsadó állított össze hazai és nemzetközi adatok felhasználásával.
A korlátozó intézkedések miatt hónapokig csak elvitelre és házhoz szállításra lehetett értékesíteni, ezért az ételforgalom súlya még nagyobb lett. 2021 I. negyedévében a forgalomnak már több mint 90%-át az ételforgalom adta, aminek az aránya 16 százalékponttal volt nagyobb, mint két évvel korábban. A járványügyi korlátozások feloldásával 2022-ben az ételforgalom súlya 80%-ra csökkent, de ez még mindig magasabb, mint a járvány előtti időszakban.
A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás létszámadatai és a keresetek alakulása 2022-ben a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ágban 182 ezer főt foglalkoztattak (¾-részüket a vendéglátásban), amely a nemzetgazdaság egészéhez viszonyítva 3,9%-ot tett ki. Az (I) nemzetgazdasági ágban foglalkoztatottak száma 2022-ben 12,4 ezerrel (7,3%-kal) volt több, mint egy évvel korábban, de így is elmaradt a járvány előtti, 2019. évi 193 ezer főtől. A foglalkoztatottak száma a nemzetgazdaság egészében 1,3%-kal nőtt 2021-hez viszonyítva.
A foglalkoztatottak száma a világjárvány okozta működési nehézségek miatt jelentősen csökkent, a mélypont 2021 I. negyedévében volt, amikor mintegy 50 ezerrel kevesebben dolgoztak az ágazatban, mint 2019 azonos negyedévében. A járványügyi korlátozások feloldásával a foglalkoztatottak száma fokozatosan nőtt, ami 2022 IV. negyedévében már meghaladta a járvány előtti szintet. Ugyanakkor a kedvezőtlen gazdasági folyamatok hatására 2023 I. negyedévében mintegy 12 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint 2019 azonos időszakában.
Keresetek
Az (I) nemzetgazdasági ágban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2022-ben 315 ezer forint volt, a fizikai foglalkozásúak 279 ezer, a szellemi foglalkozásúak 424 ezer forintot kerestek. Összességében a havi bruttó átlagkereset 20%-kal volt magasabb az előző évinél.
A növekedés ellenére a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete (a szociális ellátás után) továbbra is a második legalacsonyabb, a nemzetgazdasági átlag (500 ezer forint) 63%-a. A vendéglátásban teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2022-ben 291 ezer forintot tett ki (fizikai 269 ezer; szellemi 383 ezer), amely 19%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban, és a nemzetgazdasági átlag 58%-ának felelt meg.
A havi nettó átlagkereset 2022-ben a teljes nemzetgazdaságban 332 ezer (fizikai 245 ezer; szellemi 415 ezer), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén 209 ezer (fizikai 185 ezer; szellemi 282 ezer) forint, a vendéglátásban pedig 193 ezer (fizikai 179 ezer; szellemi 255 ezer) forint volt. A felszolgálási díjat is tartalmazó havi bruttó munkajövedelem a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban 336 ezer forint volt 2022-ben, 21%-kal több, mint egy évvel korábban. A bruttó munkajövedelem összege 7,0%-kal volt magasabb az átlagkeresetnél.
Az ágazati munkaerőhiány nagysága részben az üres álláshelyek számával és arányával mérhető. A koronavírus-járvány megjelenését követő korlátozások miatt átmenetileg csökkent az üres álláshelyek száma és aránya a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén, majd 2021-ben ismét nőtt a munkaerőhiány. 2022 második felében a negatív gazdasági folyamatok hatására valamelyest mérséklődött a szektorban az üres álláshelyek száma és aránya, azonban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok következtében várhatóan az egyik legnagyobb kihívás továbbra is a zsugorodó munkaerő-állomány lesz. //
Related news
NGM: SZÉP card holders spent nearly 12 percent more on their cards in the first quarter of 2025 than last year
SZÉP card holders spent nearly 12 percent more on their…
Read more >Once again about the service charge
The Guild of Hungarian Restaurateurs (MVI) has updated its information…
Read more >Ceremony at the Gundel memorial plaque
The Guild of Hungarian Restaurateurs (MVI) celebrated the birthday of…
Read more >Related news
(HU) A vendéglátóhely-nevek és a brit humor – A nap képe
Sorry, this entry is only available in HU.
Read more >Summer moves north: Scandinavian tourism grows by leaps and bounds
Summer heat and climate change are driving more European travelers…
Read more >