Rewin: Megújult utalványokkal és virtuális kártyával indít az Edenred utódja
November elején lezajlott az Edenred tulajdonosváltása: a cég magyar tulajdonba került, és Rewin Magyarország Kft. néven folytatja működését. Az új tulajdonosok közül Gyenes András veszi át a társaság jövőbeni stratégiai vezetését, aki az Unilever regionális vezérigazgatója, valamint a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese volt korábban. Az új márka a cég jelenlegi teljes szakértőgárdájával működik tovább.

Gyenes András
stratégiai vezető
Rewin Magyarország
„Nagy várakozással indulunk neki ennek az új és izgalmas időszaknak, melyet közel egyéves jól átgondolt tervezés, készülődés előzött meg. Büszkék vagyunk arra, hogy lehetőségünk adódott átvenni az Edenred hazai leányvállalatát, hiszen látjuk azt, hogy a cég által kínált, jól bevált juttatási megoldások rendkívül magas színvonalon szolgálják ki a piac valós igényeit” – mondta a változás kapcsán Gyenes András, aki kiemelt céljának tekinti a cég jövőbeni digitális megoldásainak fejlesztését.
A cég készpénzkímélő megoldásai mára messze túlmutatnak a cafetérián. Az elmúlt években ugrásszerűen megnövekedett azon juttatások értéke, melyet a cégek üzleti ösztönzés keretében adnak fogyasztóiknak vagy partnereiknek, illetve a szociális segélyezésben is erőteljesen megindult a készpénzkímélő megoldások használata.
„Elfogadóhelyeinkhez így a gazdaság és a társadalom egyre szélesebb rétegeiből csatornázunk be vásárlókat” – tudtuk meg Pásztor Attilától, a cég elfogadóhelyi kapcsolatokért felelős vezetőjétől.
A hagyományos papíralapú utalványok mellett a korszerű, biztonságos, kényelmes és gyors digitális fizetési megoldások a juttatások piacán is egyre nagyobb teret nyernek. Éppen ezért 2024 elején a Rewin bevezeti új kártyaprogramját, melyben a legújabb virtuális kártyamegoldás is megjelenik majd. (x)
Related news
Voucher season kicks off in September
In our increasingly digital world, the popularity of paper vouchers…
Read more >Budapest’s new cake
Twenty exciting confectionery creations competed in this year’s official birthday…
Read more >Related news
Customer experience and sustainable solutions: PENNY’s successful year
In 2024 PENNY Magyarország focused on preserving customer trust by…
Read more >Lidl holds on to its market leader position – they celebrated 20 years in Hungary last year
Last year Lidl celebrated 20 years in Hungary by investing…
Read more >Dm invests in technological development, store network and employee training
Focus on supporting and training employees Supporting employees and creating a…
Read more >