Növényi alapú hamburgerrel kívánja felkelteni a mindenevő fogyasztók érdeklődését a Kellogg
A MorningStar Farms tulajdonosa az állati eredetű hamburgerek ízét és állagát igyekszik visszaadni.
A cikk a Trade magazin 2023/11. lapszámában olvasható.
A Kellogg döntése, miszerint az 1999-ben felvásárolt és némiképp hányattatott sorsú MorningStar Farms márka alá tartozó termékekkel terjeszkedik, a növényi alapú kategória számára érdekes pillanatban született. Mivel a hagyományos húsfogyasztók az új növényi alapú fehérjét vásárlók közel felét adják, a Kellogg reméli, hogy a MorningStar márkával kapcsolatos új stratégiája segíthet kitűnni a nehézségekkel küzdő piacon.
Az új termék az ízre összpontosítva igyekszik megszólítani a mindenevő – vagyis a növényi és állati termékeket egyaránt fogyasztó – vásárlókat. A kategóriáról nemrégiben derült ki ugyanis, hogy az íz az első számú oka annak, ha ahhoz a fogyasztók visszatérnek, és annak is, ha azt még csak ki sem próbálják.
Az új hamburger adagonként 21 gramm fehérjét és 42%-kal kevesebb zsírt tartalmaz, mint egy marhahúsból készült burger. Ezzel a Kellogg választ ad arra a növényi alapú húsokkal kapcsolatban gyakran felmerülő másik aggályra is, hogy vajon mennyire egészségesek ezek valójában. //
Related news
Veganuary inspires millions of people in the UK
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >European Tofu Market Expected To Pass $2 Billion By 2034
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Related news
Festival buzz at the 60th anniversary EuroShop trade fair
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >No matter how much you save, food and gadgets always take the money
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >

