Megjelent a Borsodi Sörgyár ötödik fenntarthatósági jelentése
Az idén 50 éves Borsodi Sörgyár 2019 óta minden évben elkészíti fenntarthatósági jelentését, melyben összefoglalja a megelőző év legfontosabb fenntarthatósági eseményeit és tevékenységeit. Az idei, 2022-es évet összefoglaló jelentésből kiderül, hogy a Borsodi Sörgyár a tavalyi évben folytatni tudta a Molson Coors vállalatcsoport világszintű céljaival összhangban megfogalmazott, 2025-ig előre mutató „Our Imprint” stratégiájában foglalt fenntarthatósági célok felé vezető utat.
A cikk a Trade magazin 2023/8-9. lapszámában olvasható.
Ennek jegyében folyamatosan dolgoznak bőcsi üzemük és termékportfóliójuk fejlesztésén is, valamint kiemelt figyelmet fordítanak munkavállalóik jólétére, a magas szakértelemmel rendelkező kollégák toborzására, fejlesztésére és megtartására. A jelenlegi, bizonytalan környezetben is növelni tudták munkavállalóik létszámát, és már 481-en dolgoznak nekik. Sőt, a munkavállalók átlagosan 11 éve vannak a cégnél, ami jól igazolja a törekvések sikerét.
A munkavállalókért végzett erőfeszítések elismeréseként a Borsodi Sörgyár 2023-ban először érdemelte ki a nemzetközi Top Employer elismerést. //
Related news
New simplifications in sustainability reporting
On July 11, 2025, the European Commission adopted an amendment…
Read more >Another recognition for Borsodi Brewery’s good workplace practices
Borsodi Brewery was awarded the Diverse and Fair Workplace Award…
Read more >LG releases its 2024-2025 sustainability report
LG Electronics (LG) has released its 2024-2025 Sustainability Report, officially…
Read more >Related news
New momentum in start-ups, but the decline in the number of companies has not stopped yet
A new wave of company formations hit the business sector…
Read more >New simplifications in sustainability reporting
On July 11, 2025, the European Commission adopted an amendment…
Read more >Three counties where Christmas is not the peak: retail trade is booming in the summer
Nationally, December is the peak month for retail: the holiday…
Read more >