Megállíthatja az élelmiszerboltok forgalmának csökkenését a SZÉP-kártyás vásárlás
A SZÉP-kártya-felhasználók, az élelmiszerüzletek, de még a munkáltatók számára is kedvező változást jelenthet, hogy augusztustól ismét lehetővé válik a hidegélelmiszer-vásárlás és az éves kedvezményes keret is emelkedik. Tavaly ugyanis a február–június közötti időszakban a K&H SZÉP-kártya költések több mint negyedét az élelmiszer-vásárlás tette ki.
A cikk a Trade magazin 2023/8-9. lapszámában olvasható.
Nagy segítséget kapnak a SZÉP-kártya-birtokosok és az élelmiszerüzletek is azzal, hogy idén augusztus 1-jétől ismét öt hónapig használható lesz a juttatás hideg élelmiszer vásárlására. Tavaly ugyanis a február 1-től július 1-ig terjedő időszakban a K&H SZÉP-kártya-költések 26%-át fordították élelmiszer-vásárlára, ami azt mutatja, hogy a kártyabirtokosok jelentős része élt ezzel a lehetőséggel.
Az újból életbe lépő hidegélelmiszer-vásárláshoz a SZÉP-kártya-kibocsátóknak és kártyaelfogadó (POS) terminálok szolgáltatóinak is fel kell készülniük. Azokkal a boltokkal, ahol még nincs vagy már felmondták a szerződést, elfogadói szerződést kell kötnie a SZÉP-kártya-kibocsátóknak, ahol pedig megmaradt, ott a terminállisták frissítése és a SZÉP-kártya-elfogadás POS-hálózat által történő újbóli beállítása lehet szükséges.
A május végi adatok alapján az aktív K&H SZÉP-kártya-birtokosok nagyjából 1%-a érte el vagy haladta meg a 450 ezer forintos éves kedvezményes juttatási keretet, év végéig pedig az aktív kártyabirtokosok 10%-a érheti majd el. Az egyszeri, kedvezményes adózás mellett nyújtható, legfeljebb 200 ezer forint juttatás így nagyjából minden tizedik kártyabirtokost érinthet. Ez a munkáltatók számára is segítséget jelenthet, hiszen így adókedvezmény mellett tudnak reálbércsökkenést kompenzálni a munkatársak számára. //
Related news
K&H: the momentum of the service sector somewhat offsets the stagnation of industry
“The GKI’s newly published business climate index has decreased by…
Read more >This is how artificial intelligence became part of everyday life
Artificial intelligence (AI) has become an almost invisible part of…
Read more >K&H Bank wins the Euromoney Awards for Excellence 2025 “Best Digital Bank” award in Hungary
K&H Group has won this award from Euromoney for two…
Read more >Related news
Top 10 Places for the Best Cottage Cheese Dumplings in Hungary
There’s a dish that transcends generations, evoking both the nostalgia…
Read more >Visit Hungary: more than 10 million tourists have already arrived in the country
This year, the number of guests exceeded 10 million on…
Read more >K&H: the momentum of the service sector somewhat offsets the stagnation of industry
“The GKI’s newly published business climate index has decreased by…
Read more >